Politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegné, Harry herceg amerikai felesége, állítja egy forrására hivatkozva a Mail on Sunday vasárnapi brit bulvárlap. Harry és Meghan 2018. május 19-i esküvőjük óta a Sussex hercege, illetve hercegnője címet kapták II. Erzsébet királynőtől, Harry nagymamájától. A 39 éves Meghan ugyanakkor megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Mail on Sunday által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka az volt, hogy a hercegné előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége, idézi a Daily Mail vasárnapi kiadását az MTI.
A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta: Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében.
A Mail on Sunday által idézett illetékes – Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek szoros washingtoni kapcsolatai vannak – elmondta: feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.
A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az Egyesült Államokban, le kell mondania hercegnői címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel. A házaspár tavaly januárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti.
Harry és Meghan azóta letelepedett Kaliforniában, és a minap világszerte óriási vihart kavaró interjút adott a CBS amerikai televíziónak.
A kétórás interjúban, amelyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit királyi család tagjaként rasszista előítéletekkel kellett szembesülnie. Elmondta, hogy amikor várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, Harrynek „valaki” a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.