Ha valamilyen csoda folytán időutaznánk, vagy maga Doktor a Doctor Who-ból (Ki vagy, dokiból) a vinne magával a TARDIS-szal a múltba, nőként igen rossz dolgunk lenne az 1400-as években. Nemcsak azért, mert a nők sorsa akkoriban távol állt a jónak nevezhetőtől, hanem, mert ha boszorkányság miatt bíróság elé cipelnének, akkor a csikló megléte igazolná a vádakat. Egészen furcsa ma nőként szembenézni azzal a ténnyel, hogy több száz évvel ezelőtt egy annyira egyértemű és minden női testen meglévő testrész miatt máglyára kerültek a nők.
Ördög bimbója
Állítólag úgy nevezték a csiklót akkoriban, hogy „az ördög bimbója”. Sokan kerülhettek emiatt máglyára, és talán a történelemnek ez volt az a korszaka, amikor a legsúlyosabban büntették a nőket testük miatt. A rómaiak korában sem volt éppen jobb a helyzet, holott azt az időszakot szeretjük szexuálisan felvilágosultabb, szabadosabb kornak felfogni.
Sötétben tapogatózott az emberiség a női testet tekintve – egészen a huszadik századig. Míg a pénisz, mint külső nemi szerv látványos és jelentőségteljes volt, a csikló minden tekintetben rejtve maradt. Nevezhetnénk ezt szexizmusnak, de a férfiak egy részének a saját nemi szervükkel kapcsolatban is furcsa elképzelései voltak: sokan a pénisz mérete és vastagsága alapján ítélték meg egymást. Egyes férfiak között a mai napig egyfajta dominancia-harcot jelent a méret kérdésköre, és ez az elmúlt évszázadokban, évezredekben még több jelentéstartalommal bírt. Ma már tudjuk, hogy egy férfit nem péniszmérete alapján ítélünk meg, hanem teljes, egész emberi, érző lényként. Ahogy a nők sem szülőgépek, hanem olyan érző lények, akik élvezik és szeretik is a szexet. Ezt pedig többi között a csiklóban található több ezer idegvégződés garantálja.
A történelmi kalandozást folytatva, történt még egy fontos dolog a csikló történelmében: az 1500-as években a franciák felboncoltak nőket, akiken rejtélyes módon találtak csiklót. Sajnos akkor sem döntött úgy a tudomány, hogy a teljesen természetes testrészek közé sorolják a csiklót, inkább mélyítették a problémát azzal, hogy szégyenteljes testrészként tekintettek rá. Ez ugye még javában a boszorkányüldözés időszakában történt, ami a 15. századtól a 18. századig tartott. Jelentős változást egyértelműen az hozott a női testrész megítélésében, hogy fejlődött az orvostudomány.
Kihagyták az anatómiakönyvekből
Azért ennek a fejlődésnek sem volt felhőtlen az első időszaka. Az 1800-as évek elején – körülbelül egy mai negyvenes nő ükanyjának fiatalkoráról beszélünk – tombolt a női hisztéria mint betegség: az orvosok arról számoltak be, hogy rengeteg nőnek van szexuális fantáziája, vágynak a szexre. A szexuális vágy karbantartására pedig úgy tekintettek, mint orvosi feladatra, amit meg kell oldani. A kísérleteik egy része annyiból állt, hogy egyszerűen kivágták a nők csiklójának külső részét, tehát megcsonkították őket; a másik hozzáállás pedig az volt, hogy kézi masszírozással, majd gépi masszírozással elérték, hogy a nők gyönyört éljenek meg – így születtek meg az első csiklóizgatók és vibrátorok.
Azt azért tegyük hozzá, hogy a gépi megoldás azért született meg, mert fárasztó és időigényes munkaként tekintettek a nők gyönyörének elérésére. A világ első vibrátorának egyébként nevet is adtak, mégpedig azt, hogy The Manipulator (azaz A Manipulátor). A neve alapján ugyan inkább tűnik egy Marvel-film szupergonoszának, ettől eltekintve örömteli, hogy elkészítették.
A csiklóhoz való viszonyulás akkor változott nagyon sokat, amikor először felfedezték, hogy mennyi idegvégződés van benne. De mire idáig eljutunk, Freud elkezdi munkásságát, aminek jó része ma is a pszichológia és a szexuálpszichológia alapjait képezi. Egy másik része pedig egyszerűen vérlázító, hiszen ő volt az, aki azt mondta, hogy a szex lényege a behatolás, és az a nő, aki jobban élvezi, hogy a csiklóját izgatják, mint hogy a pénisz ki-be mozog a hüvelyében, az egyszerűen infantilis.
Freud volt tehát az, aki a behatolással járó orgazmus megélését az Igazi Nő fogalmához kötötte, sőt, azt mondta, hogy ez függvénye a mentális egészségnek. Sajnos a nyugati társadalom ezt a nézetet magáévá is tette.
A kilencvenes években már szabad életet él a csikló
És hogy még szerencsétlenebb legyen szegény csikló sorsa, eljutottunk oda 1948-ra, hogy a testrészt kitörölték az ember anatómiájáról szóló könyvekből. Annak tanulmányozása és leírása, hogy a klitorisznak mennyire fontos szerepe van a jó és teljes szexuális élet megélésében, Alfred Kinsey nevéhez fűződik: a biológus szexuális témában kutatott évtizedeken keresztül; szintén neki köszönhetjük, hogy leírhatjuk egy cikk címében is a szót: csikló.
Kinsey az ötvenes évek Amerikáját rázta meg azzal a sokkoló ténnyel, hogy a vezető politikusok, cégvezetők és egyéb férfiak feleségei és lányai bizony élvezik a szexet. Sőt van szexuális fantáziájuk, ráadásul önkielégíteni is szoktak. Az 1953-ban közzétett, A nők szexuális viselkedése című könyvének éppen ezért sokan nem örültek. Annál inkább örültünk ennek ma, hiszen több évtizeddel később a csikló megítélése végre odakerült az őt megillető helyre. A kilencvenes években készült Szex és New York sorozatban is szó esik róla, sőt nőknek adott orális szexet láthatunk, szexualitásukat pozitívan megélő női főszereplőkkel. Ráadásul a nyolcvanas évek végi és a kilencvenes évek eleji pornófilmekben is látható, ahogy az is, hogyan izgatják a pornószínésznők és pornószínészek ezt a borsónyi, de annál fontosabb női testrészt.
Az évszázadok alatt a csiklót félreértették, elveszítették majd újra megtalálták – körülbelül úgy, ahogy egy szűz fiú életében először kutakodik az ujjaival a nő szeméremdombján. Bár kétezer évbe telt, mire eljutottunk idáig, reméljük, hogy a történelem eljövendő időszakában többé nem veszítjük el és nem is tagadjuk meg a létezését.
Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Máté Csaba
