Szórakozás

Bruno Mars Twitteren könyörög a szervezőknek, hogy felléphessen a Grammy-n

Christopher Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Christopher Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
Anderson .Paakkal alapított új bandájával szeretne zenélni a díjátadón.

Vasárnap reggel jelentették be az idén márciusra halasztott Grammy-díjátadó fellépőit. Bruno Mars tizenkétszeres Grammy-díjas énekes nincs közöttük, pedig neki is nagyon hiányzik már a fellépés. Ráadásul mostanában fog megjelenni első albuma a Silk Sonic nevű új bandájának, amit a szintén háromszor Grammy-díjas barátjával, Anderson .Paakkal alapított.

A hiányzó fellépések pótlására és az albumot beharangozandó nagyon szeretnének ott lenni a ceremónián. Annyira, hogy Bruno Mars Twitter-kampányt indított a szervezőknek szóló érzelmes üzenettel – írja a Just Jared.

Üzenetét azzal kezdi, hogy – bár jövőhéten egy NBA-meccsen is fellépnek –nagyon nagyra értékelné, ha a Grammy-re is meghívnák fellépni új bandájával. Majd így folytatja:

Egy jó ideje nem tudtunk fellépni, pedig csak énekelni szeretnénk. Küldeni fogunk felvételeket, és annyi covid-tesztet csinálunk, amennyit kell. Megígérem, nem leszek problémás. Csak nagyon szeretnénk egyet haknizni. Remélem, megfontolják a kérésem, és lehetőséget biztosítanak a ragyogásra.

Íme a zenekar legújabb videója, ami pár nappal ezelőtt jelent meg:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik