Szórakozás

Jane Fonda pár éve eldöntötte, hogy soha többé nem vásárol új ruhát magának

Gisela Schober / Getty Images
Gisela Schober / Getty Images
Elege van, hogy fogyasztói társadalomban élünk.

Az A-listás hírességek esetében ritkán, de inkább sosem fordul elő, hogy többször hordják ugyanazt a ruhát, pláne nem egy nyilvános eseményen. Jane Fonda pár éve arra jutott, hogy ennek az íratlan szabálynak semmi értelme, ezért eldöntötte, hogy többé nem vesz semmit. Ellen DeGeneres műsorában például egy piros melegítőben jelent meg az online beszélgetés során, mivel feleslegesnek tartja a kiöltözést, valamint ma már inkább választja a kényelmet az esztétika helyett.

Néhány évvel ezelőtt megfogadtam, hogy soha többé nem veszek új ruhákat. Túl sokat költekezünk, túl sok mindent vásárolunk, majd pár alkalom után megválunk tőlük. A megvásárolt holmijainkkal próbáljuk kialakítani a személyiségünket. Itt az ideje, hogy ezt abbahagyjuk, legyen végre vége ennek a mértéktelen fogyasztásnak.

Az interjúban azt is elmondta, az idei Golden Globe-díjátadón egy olyan ruhát fog viselni, amit egyszer már láthattunk rajta a Cannes-i Filmfesztiválon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik