Szórakozás

Tóth Andi: Nekem a covid előtt sem volt fellépésem

YouTube/Liluland
YouTube/Liluland
Áron alul vállalta a koncerteket.

Az énekesnő Lilu műsorának vendége volt, ahol elmondta, hogy az ő munkáját nem igazán befolyásolta a karantén, hiszen már évek óta nem megy a szekere, már ami a koncerteket illeti.

Nekem eddig se volt fellépésem. 17-18 éves voltam, amikor megszakadt a kapcsolatom az akkori menedzsmenttel, aztán jött a mélypont és nem szerveztek nekem semmit, sőt, volt, aki direkt keresztbe tett nekem és azt mondta, hogy a Tóth Andi nem vállal fellépést. Azóta volt néhány, de vagy öt nyaranta. Az mi? Zsebpénz… semmi, meg hát nyilván jóval áron alul is mentem el

– mesélte Tóth Andi.

Kapcsolódó
Tóth Andi a szájának belső felére varratott tetoválást
Az angol yummy szót kérte feliratnak.

Lilu ezen nagyon elcsodálkozott és szembesítette az énekesnőt azzal, hogy akkor valamit mégse csinál jól, ha a tehetsége ellenére ennyire nincsenek lehetőségei.

Nem kedvelnek, meg nem tudok olyan dalt írni, ami nekik jó

– reagálta Tóth Andi, aki szerint ez a jövőben sem fog változni. Ennek ellenére készít új dalokat és bízik benne, hogy a járványhelyzet feloldása után el tudja indítani a karrierjét Amerikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik