2018 júliusában drogtúladagolás miatt intenzív osztályra került Demi Lovato, akit két hétig kórházban is tartottak, majd hónapokig elvonóra kellett járnia, hogy elfelejtse a kábítószert és az alkoholt.
Egy új dokumentumfilm készült az énekesnővel, amit hamarosan bemutatnak majd, ez a Dancing With The Devil címet kapta. Ebből kiderül, hogy a túladagolás sokkal rosszabb volt, mint arról eddig bárki is tudott.
Három sztrókom volt, illetve egy szívrohamom
– fedte fel a dokumentumfilm előzetesében, hozzátéve, némi agykárosodása is maradt ezután. Orvosai nagyjából tíz plusz percet jósoltak neki ezután.
A műsor YouTube-exkluzív lesz, és március 23-ától lehet majd streamelni.