Szórakozás

Szikora Róbert szerint ördögűzést kellene végezni Marilyn Mansonon

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu
Amikor az énekes Magyarországon járt, még két szentmisét is tartottak, hogy „el ne lopja a fiatalok lelkét”.

Egyre dagad a botrány Marilyn Manson körül, akit volt menyasszonya, Evan Rachel Wood azzal vádolt meg, hogy lelki terrorban tartotta az énekes, illetve szexuálisan is zaklatta. Ezt követően számos nő állt elő azzal, hogy az énekes hasonlóan viselkedett velük, míg végül az ügy már ott tart, hogy Manson sorra veszíti el a munkáit.

Kapcsolódó
Élve elégetés, fejek szétverése kalapáccsal – egyre súlyosabb vádak érik Marilyn Mansont
Az énekes állítólag több nőt szexuálisan, mentálisan és fizikailag is bántalmazott.

Ekkor érezte úgy a Bors szerkesztősége, hogy az énekes karrierjében kompetens személyt kell megkérdezni, hiszen Szikora Róbert már

évtizedekkel előre érezte, hogy Manson tevékenységéből egyszer még baj származhat.

Mint meséli a magyar frontember:

Nemcsak megjelenése, a dalszövegei is elrettentő példák. Én ma is féltem a fiatalokat ettől a sátáni fröcsögéstől. Nem véletlenül tartottunk misét, amikor kétszer Magyarországon járt, s imádkoztunk azért, hogy ne sikerüljön ellopnia a fiatalok lelkét. Nem voltam naprakész arról, hogy mi történt vele az utóbbi időben, ám nem ért váratlanul, hogy mire képes ez az ember.

Továbbá Szikora azt mondja, az egzorcizálás lehet a megoldás:

Én érte so­sem imádkoznék, de ellene sem, csak sajnálom. Az az igazság, maga az ember is kell hozzá, hogy valakit megszálljon a go­nosz, ugyanis azt be is kell en­gedni. Ő el­veszett, és szerintem valami ördögűzésnek ké­ne alávetni, hogy valami is segíthessen rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik