Szórakozás

Gigi Hadid a koronavírus miatt döntött úgy, hogy inkább otthon szüli meg a gyerekét

Gotham/GC Images/Getty Images
Gotham/GC Images/Getty Images
Az első saját Vogue-címlapjához készült interjúban részletezte a szülést.

Gigi Hadid először szerepel teljesen egyedül a Vogue magazin címlapján, amihez természetesen mint mindig, most is készült interjú. A beszélgetés központi témája az anyaság és a szülés volt, mivel Hadid és pasija, Zayn Malik első közös gyereke még tavaly szeptemberben született. Hadid beszámolt róla, hogy eredetileg kórházban szerette volna világra hozni kislányát, de a világjárvány miatt biztonságosabbnak érezte, ha otthon, egy dúla mellett történik meg az esemény. Az is kiderült, hogy Malik mellett anyja, Yolanda és húga, Bella Hadid is jelen voltak, valamint, hogy direkt nem kért epidurális érzéstelenítést, amit egy ponton kicsit meg is bánt.

Amikor végig nézed, ahogy valaki világra hoz egy életet, onnantól egy kicsit másképpen tekintesz rá. Szerintem elég őrülten nézhettem ki. Nagyon fel kellett készülnöm a szülésre, tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb fizikai fájdalom, amit át kell élnem. Ezt el kell fogadni, és a fájdalommal együtt szeretni az egész procedúrát.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gigi Hadid (@gigihadid) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik