Szórakozás

Tápai Szabina: Ha ez lett volna a legelső terhességem, tuti, hogy nem szülök többet

TV2
TV2
Folyamatos rosszullétek gyötörték.

A Story címlapján érkezett a hír, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor a harmadik gyereküket várják. Habár Tápai már tavaly is lenyilatkozta, hogy szeretne még egy gyereket, ő is meglepődött azon, hogy milyen gyorsan sikerült összehozniuk. Az első öröm után azonban jött a feketeleves, az egykori kézilabdázó ugyanis olyan rosszul érezte magát, amit a korábbi két várandóssága során nem tapasztalt.

Kapcsolódó

Az első három hónapban szörnyen éreztem magam fizikailag. Kijelenthetem, ha ez lett volna a legelső terhességem, tuti, hogy nem szülök többet. Egyik várandósságom alatt sem voltam annyira rosszul, mint most, az első trimeszterben. Másfél-két hónap végig arról szólt, hogy próbáltam túlélni a napokat, kizárólag feküdni tudtam csak. Semmihez nem maradt erőm. Reggeltől estig rosszullét környékezett – nem kicsit, hanem nagyon, és folyamatosan. Tizenkét héten át egyetlen dekát sem híztam, mert bár a baba nődögélt, nekem folyton hányingerem volt, nehezen vettem rá magam az evésre. Rettentő nehéz ez nekem, de remélem, az elkövetkező hónapokban meg fogom tapasztalni a terhesség szép oldalát is

– mondta Tápai Szabina.

Story

Ajánlott videó

Olvasói sztorik