A JustJared arról ír, újítást vezet be okoseszközeit tekintve az Amazon, miután II. Erzsébet királynő sajtócsapata közleményt adott ki arról, hogy a királynő hagyomános ünnepi beszéde idén már az Amazon okoseszközein, az Alexákon (az Echo és Echo Dot verziókon egyaránt) is hallgatható lesz. A termék európai terjesztéséért felelős igazgatója, Eric King úgy fogalmazott:
Ahogy 2012-ben a Kindle-lel, úgy most is azt reméljük, a királynő karácsonyi beszéde még több emberhez eljuthat majd. Ezzel azt is bizonyítani szeretnénk, hogy az első, 1932-ben leadott uralkodói beszéd óta mennyit fejlődött a technológia.
A beszédet idén a Windsor-kastélyban rögzítik, december 25-én kerül majd adásba. Ahhoz, hogy az Alexán előcsalogassuk ezt, annyit kell mondanunk:
„Alexa, play the Queen’s Christmas message” („Alexa, játszd le a királynő karácsonyi beszédét!”) vagy „Alexa, play Queen Elizabeth’s Christmas Day message” („Alexa, indítsd el Erzsébet királynő karácsony napi beszédét!”).