Szórakozás

Gwyneth Paltrow az extrém illatú gyertyákon túl a válás utáni, közös gyerekneveléshez is ért

Azt mondta, sok szempontból jobb a kapcsolata most a volt férjével, Chris Martinnal, mint amikor még házasok voltak.

Lehet Gwyneth Paltrow-t utálni, tökéletesen megértem, ha valakinek elkezd rángatózni az egyik szeme, ha meghallja a nevét, de ha valaki a hülyeséget is hitelesen tudja csinálni, az már tényleg elismerésre méltó. Az meg pláne, hogy valami elképesztő nyugodtsággal és természetességgel beszélt legutóbbi interjújában – amit amúgy Drew Barrymore-nak adott – arról, hogy volt férjével, a coldplayes Chris Martinnal, milyen jó a kapcsolata a válás óta és hogyan tudják külön is közösen nevelni két gyereküket.

Gwyneth Paltrow viccnek komoly, komolynak vicc
A Netflix új sorozata szerint a színésznő már nemcsak gőzölni akarja a vaginánkat, de bele is mászik.

Elmondta, hogy nyilván nem mindig felhőtlen a hangulat, de mindketten hallgattak egy orvos ismerősük tanácsára, miszerint minden feladatot osszanak meg 50-50%-ban, pont ahogyan tették azt akkor is, amikor még házasok voltak.

Chris és én elhatároztuk, hogy a gyerekek az elsők, ami nehezebb mint gondolná bárki is, hisz vannak napok, amikor egyáltalán nem akarsz együtt lenni azzal, akitől elváltál. De ha elhatározod, akkor meg tudod csinálni. Veszel egy mély levegőt, belenézel a másik szemébe, emlékezteted magad az egyezségre, majd mosolyogsz és megöleled.

De miért tűnik minden ilyen borzasztóan egyszerűnek, ha azt Gwyneth Paltrow mondja?

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik