Szórakozás

Jól nézze meg ezeket a vörös szőnyeges képeket, mert egy ideig nem látunk majd ilyet

Jól nézze meg ezeket a vörös szőnyeges képeket, mert egy ideig nem látunk majd ilyet

Elkezdődött a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, ami – tekintve, hogy világjárvány van – hatalmas dolog, ugyanis hónapok óta nem történt olyan, hogy híres emberek vonultak fel egymás után egy vörös szőnyegen. A maszkviselésre ettől függetlenül nem mindenki figyelt annyira, viszont látványosan kevesebb az ember, mint a korábbi években.

Szeptember elején olyasmi történt, ami hónapok óta nem. Nem, nem arra gondolok, hogy több helyen újra lehet iskolába menni, hanem arra, hogy rendeztek egy vörös szőnyeges eseményt. És még csak nem is online, virtuálisan, mint az MTV VMA-t, hanem igazából – úgy, mint amikor még nem volt világjárvány, és az emberek nem féltek egymás arcában lenni a tömegben.

Szóval elkezdődött a velencei filmfesztivál, és teljesen olyan, mint szokott lenni, csak most nincs akkora tömeg, a vörös szőnyegen is betartják a távolságot, és van aki még ott is maszkban vonult végig. Vagy valami olyasmiben.

 

Kezdjük is rögtön a valami olyasmivel, amit Tilda Swinton tartott az arca elé.

Fotó: Ernesto S. Ruscio /Getty Images

 

A filmfesztiválra sokan hajóval érkeztek, de legalábbis úgy tettek, mintha azzal érkeztek volna. Mint Mădălina Diana Ghenea, román színésznő.

Fotó: Matteo Chinellato /NurPhoto /Getty Images

 

Persze teljesen érthető, hogy itt is le kellett fotózni az érkező hírességeket, mert egy ilyen oszlop mindenkinek jól áll. Taylor Hillnek is, aki a látszat ellenére nem úszva érkezett.

Fotó: Jacopo Raule /Getty Images

 

Mert a Victoria’s Secret modellje később is úgy nézett ki vizes hatású hajával a fürdőköpenyében, mint aki most mászott ki a kádból. Szóval ez koncepció, kicsit hasonló, mint Kim Kardashian 2019-es Met gálás megjelenése.

Fotó: Maria Moratti /Getty Images

 

De térjünk vissza a maszkokra és a járvány idején biztonságos, de legalábbis elővigyázatos viselkedésre. A szőnyegen vonulók közül gyakorlatilag egyetlen ember viselt rendesen maszkot, Ilona Matsou. Az egyetlen gond az, hogy róla nem derült ki, hogy kicsoda.

(Update: Időközben kiderült, hogy a képen a kárpátaljai magyar származású Bocskor-Mastour Ilona látható, aki Berlinben él és divattervező.)

Fotó: Stephane Cardinale /Corbis /Getty Images

 

A maszk használatát viszont még nem tanulta meg rendesen az alábbi fotón is látható Georgina Rodriguez, aki egyáltalán nem mellékesen a focista Cristiano Ronaldo barátnője.

Fotó: Stefania D’Alessandro /WireImage /Getty Images

 

Pedro Almodóvar rendező pedig úgy gondolta, a vörös szőnyegen inkább leveszi a maszkot.

Fotó: Elisabetta A. Villa /WireImage /Getty Images

 

Remélhetőleg használtak kézfertőtlenítőt Tilda Swintonnal, mielőtt megfogták egymás kezét, amivel rögtön elrontották az egyébként majdnem megfelelő távolságot.

Fotó: Alessandra Benedetti /Corbis /Getty Image

 

Benoît Magimel francia színész próbálta mutatni a többieknek, hogy mi lenne a megfelelő távolság, de egy kicsit ő is elrontotta, mert eközben hozzáért Nicole Garcia és Stacy Martin színésznőkhöz.

Fotó: Stephane Cardinale /Corbis /Getty Images

 

Itt viszont már mindenki tudta, hogyan kell rendesen távolságot tartani járvány idején egy filmfesztiválon.

Fotó: Elisabetta A. Villa /WireImage /Getty Images

 

A jelek – pontosabban az emelkedő számok – szerint lassan beütő második hullám előtt pedig Cate Blanchett-tel búcsúzunk, aki egyébként arról nyilatkozott, hogy jobban örülne, ha őt is színésznek neveznék, nem pedig színésznőnek, mert szerinte utóbbit sokszor pejoratív értelemben használják, és feleslegesnek tartja az emberek felosztását az alapvető jellemzők szerint.

Fotó: Elisabetta A. Villa /WireImage /Getty Images

 

Kiemelt kép: Maria Moratti /Getty Images

Olvasói sztorik