Szórakozás

Paris Hilton nekiállt sütni, de rá kellett gugliznia, hogy mit jelent az, hogy felverni a tojást

Ugye csak viccel?

Paris Hilton az év elején indította el főzős műsorát, de úgy tűnik, hogy majd hat hónap kellett neki és nézőinek ahhoz, hogy kiheverjék a lasagnaját. Most merészkedett ugyanis újra vissza a konyhába, hogy banánkenyeret süssön.

Paris Hilton feltalált egy szót és már egy egész brandet felhúzott köré
Levédette és ruhákat fog árulni, amin ott virít a saját szava.

A hozzávalók felolvasása után rögtön meg is tette a legfontosabbakat: felvette a kesztyűjét és elmondta, hogy nagyon környezettudatos, mert újrahasznosítja a ruháját azzal, hogy a Fashion Week után most másodszor is felveszi a Diane von Furstenberg által tervezett sárga ruháját, ami még színben is passzol a banánhoz.

Aztán a recept első lépésénél elakadt. Nem értette, hogy mit jelent az, hogy felverni a tojást, ezért rákeresett a mobilján. Az elektromos habverővel való találkozás után aztán nagyon boldog volt és elismerően beszélt róla. Mi pedig őszintén reméljük, hogy ezt csak a videó kedvéért csinálta.

Kiemelt kép: YouTube/Paris Hilton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik