Szórakozás

Még a harmadikat se láttuk, de már forog A Tanár 4. évada

Nagy Ervint még a karantén időszakban is megszólították emiatt az utcán.
Korábban a témában:

Az RTL sorozatának harmadik évadából egyelőre csak az első epizód került a tévéképernyőkre, – az évad további részeit online lehetett elérni – de olyan sikere van, hogy a karantén végével, már el is kezdték forgatni a következő évadot.

Liptai Claudia rövid barna hajjal szerepel majd az RTL Klubon
Néhány hét múlva A Tanár című sorozatban láthatjuk.

A rendező nyilatkozatából pedig kiderült, hogy a sorozat jövője gyakorlatilag a nézőkön múlik, a történet ugyanis nem tud kifulladni.

Az ezzel kapcsolatos témák mennyisége határtalan és szerintem egy nagyon szép feladatot tölt be A Tanár széria azzal, hogy megpróbálja olyan módon tálalni az embereknek, hogy az közben szórakoztató is legyen

– mondta Kovács Dániel.

A sorozat főszereplője, Nagy Ervin is örül annak, hogy A Tanár ennyire népszerű és már le sem moshatná magáról a karakterét.

Az elmúlt egy hónapom arról szólt, hogy egy nyaralót átépítettem és jártam az építési boltokat. Az utcán, mivel covid volt, mindenki kint állt és ment a „tanár úr”. Nagyon kézzelfogható, hogy evvel a szereppel mindenki engem már azonosít.

Kiemelt kép: rtl.hu

Címkék: a tanárnagy ervin

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.