Szórakozás

Kollányi Zsuzsi ismét terhes

Sőt, hamarosan már szül.

Az énekesnő elég jó a titkolózásban. Ikerfiai születésekor –a komplikációk miatt – hónapokig titkolta, hogy két gyereket szült, most pedig harmadik gyereke érkezését tartotta meg magának fél évig.

Kollányi Zsuzsi eddig titkolta, de ikreket szült
Akiket tandemszoptatással etet.

Na szóval, belecsapok: bemutatom Nektek Bogdánt. 😊❤️❤️Itt lakik bent már 6 hónapja, és szépen növekszik tovább. Tudom, nem ilyenkor illik “bejelenteni” egy kicsike érkezését, de az első három hónap titoktartás után jött a karantén, amikor azt éreztem, a sok elveszett állás és milliók aggodalma közepette ez maradhat egyelőre a mi dolgunk, hogy bővülünk. 😊 De most már jobb a hangulat hála Istennek, sok minden a régi kerékvágásban mehet, én is szívesen hordanék szűk, dögös kismama rucikat, és nagyon boldogok vagyunk a kisfiúnk miatt, így azt gondoltam, ideje megosztanom Veletek. 😊❤️ Küldjetek sok szeretetet, energiát nekünk, és jó egészséget. 😉💋 Mindenkinek nagyon szép napot kívánunk. 🙏🏻#haveawonderfulday #pregnant #littleboy #mythirdson #iamsoblessed #proudmom #24weekspregnant

– osztotta meg közösségi oldalán a hírt Kollányi Zsuzsi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Zsuzsi Kollanyi (@zsuzsicolony) által megosztott bejegyzés, Jún 3., 2020, időpont: 4:18 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@zsuzsicolony

Ajánlott videó

Olvasói sztorik