Szórakozás

Hajdú Péter: Nem túl etikus, amit Szulák Andrea kiírt

De azért megérti az indulatait.

Tegnap a Story címlapjáról derült ki, hogy a LifeTV elkaszálta Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsorát. Az új vezérigazgató, Hajdú Péter a nézettségi adatokra hivatkozva döntött, de a helyzetet nem fogadta mindenki higgadtan. Szulák Andrea a közösségi oldalán reagált, ahol elmondta, hogy Hajdú pozícióba kerülése miatt inkább otthagyja a csatornát.

Szulák Andrea otthagyja a LifeTV-t Hajdú Péter miatt
Nem akar olyan helyen dolgozni, ahol ő a vezető.

Nem túl etikus, amit Szulák Andrea kiírt, mert nem ez és nem így történt. Ráadásul a programigazgatóval beszélt, nem velem. De mindannyian voltunk már hasonló helyzetben, ezért megértem az indulatos posztját és sok sikert kívánok neki

– mondta már a Blikknek Hajdú Péter.

Az ügy másik érintettje, Várkonyi Andrea is nyilatkozott. Ő egyelőre nem gondolkodik a távozáson.

Sajnálom a döntést, hiszen nekem és a kollégáimnak is nagyon sok munkája volt ezekben a műsorokban az elmúlt hónapokban, de a televíziózás ilyen, minden vezetőnek más szakmai elképzelései vannak arról, milyen tematikájú produkciókat szeretnének látni. A műsornak annak ellenére, hogy még kevés háztartásban volt elérhető, komoly rajongói tábora volt, ezért azon leszek, hogy később újra képernyőre tudjon kerülni. Most egyébként is nyári leállás lett volna, szóval van még idő ezen dolgozni. Egyelőre nincs szó csatornaváltásról, a Life tv új vezetősége már az első napokban jelezte, hogy ragaszkodnak hozzám, s most egy tárgyalási szakaszban vagyunk, majd kiderül, hogy amilyen műsorban számítanak rám, az nekem is megfelelő-e.

Kiemelt kép: Instagram/@hajdu.peter.official

Ajánlott videó

Olvasói sztorik