HIRDETÉS
Szórakozás koronavírus

Tilla: Koronavírusteszten vagyunk

A TV2 műsorának forgatására készülnek.

A TV2 egy hónappal ezelőtt fejezte be a Nicsak, ki vagyok versenyének forgatását. Az utolsó adást már közönség nélkül, előre rögzítették, de a finálét már így sem vállalták. Most vasárnap azonban a tervek szerint megtartják a döntőt, amennyiben minden szereplőnek és stábtagnak negatív lesz a koronavírustesztje.

Koronavírusteszten vagyunk!!! Majkival tartjuk a másfél méter távolságot még itt is! Délutánra kiderül, hogy az elmúlt két hétben megfertőződtem-e? Aztán a jövő még nyitott. Vasárnap befejezzük a @tv2nicsakkivagyok -ot zárt ajtók mögött letesztelt stábbal

– írta közösségi oldalán Till Attila.

Megvan a Nicsak, ki vagyok döntőjének időpontja
A TV2 a járványhelyzet ellenére is leforgatja a műsort.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Till Attila (@tillattila) által megosztott bejegyzés, Ápr 22., 2020, időpont: 3:24 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@tillattila

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: „Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 1 minute, 5 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
1:01:05
1:01:05
 
Olvasói sztorik