Szórakozás

Lady Gaga elnapolta az új albumának megjelenését

A Chromatica még várat magára.

Lady Gaga tegnap bejelentette, hogy eltolja új albumának megjelenését. A Chromatica eredetileg április 10-én jelent volna meg, de a koronavírus miatt Gaga nem érzi helyén valónak, hogy kiadja új lemezét.

Ez egy hektikus és ijesztő időszak mindannyiunk számára, és míg hiszem, hogy a művészet az egyik legerősebb dolog, ami örömmel tölt és gyógyít minket ilyenkor is, nem érzem helyesnek, hogy egy ilyen, világméretű járvány idején adjam ki ezt az albumot.

– írta Instagram-oldalán, majd azzal, folytatta, hogy szerinte most az orvostudományra és egymás segítésére kell koncentrálni.

Azt szeretném, ha több időt tötenénk el azzal, hogy a megoldásra fókuszálunk. Fontos számomra, hogy a lehető legtöbb figyelem most azon legyen, hogy minél több orvosi felszerelést biztosítsani lehessen az egészségügyi szakembereknek, hogy meggyőződjünk arról, hogy azok a gyerekek, akik az állami iskola étkeztetésétől függenek, megfelelő ellátásban részesüljenek és segítséget kapjanak azok is, akiket anyagilag befolyásol a vírus.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lady Gaga (@ladygaga) által megosztott bejegyzés, Márc 24., 2020, időpont: 9:02 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@ladygaga

„Itt Amerikában mindenki a vécépapírt keresi, Olaszországban viszont az ételt” – celebek és a koronavírus
A hírességek közül egyelőre csak Tom Hanks és felesége kapta el a koronavírust, a legtöbb híresség csak fellépéseit mondta le, mások pedig szimplán csak aggódnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik