Szórakozás

Johnny Depp vs. Amber Heard: újabb fordulat a vádaskodásban

Penélope Cruz és Winona Ryder is Johnny Depp védelmére kelt azok után, hogy a színész 2019 novemberében beperelte exfeleségét, Amber Heardöt rágalmazás miatt. Depp és Heard körül már kapcsolatuk kezdetén is nagyon fura hírek és pletykák keringtek, házasságuk viszonylag hamar véget ért, de azóta is egymást vádolják, hol bántalmazással, hol rágalmazással. Mivel ügyük most újra bíróság elé kerül, megpróbáljuk kicsit tisztázni, de legalábbis összefoglalni, hogy az elmúlt években mi történt velük.

Johnny Depp és Amber Heard 2009-ben, a Rumnapló című film forgatásán találkoztak. A Hunter S. Thompson regényéből készült filmben egy párt alkottak. Ekkor már bőven arról pletykáltak, hogy Depp folyamatosan randira hívja Heardöt, a színésznő viszont folyton visszautasítja őt. Végül évekkel később, 2012-ben valóban összejöttek, miután Depp és Vanessa Paradis elváltak. Depp és Heard hivatalosan csak 2014-ben ismerték el, hogy együtt vannak, amikor januárban egy gálán párként jelentek meg. Napokkal ezután a People arról írt, Depp és Heard eljegyezték egymást.

Fotó: Michael Kovac/Getty Images for Art of Elysium

Egy évvel később, 2015 februárjában házasodtak össze Depp saját szigetén a Bahamákon. Gyakorlatilag rögtön ezek után jöttek velük kapcsolatban olyan hírek, miszerint Depp keze megsérült a forgatáson, amiről aztán kiderült, hogy valójában állítólag egy veszekedésük során sérült meg. 2015 márciusában már arról lehetett olvasni, hogy egy újabb veszekedésük közben üvegek törtek el és ablakok törtek ki, illetve hogy Depp az egyik ujjából egy darabot is elveszített. A veszekedésük tárgya ekkor állítólag az volt, hogy Depp szerint Heard megcsalta őt Billy Bob Thorntonnal.

Még ugyanezen év májusában Depp és Heard nemcsak egymással, de kicsit az ausztrál hatóságokkal is összeakadt, miután illegálisan vitték be az országba yorkshire terrierjeiket, majd a szabályokat tovább megszegve az állatokat nem tartották tíz napig karanténban. Bár emiatt akár tíz évnyi börtön is várhatott volna rájuk, végül egy bocsánatkéréssel elengedték őket.

A hírekbe ezek után is inkább vitáikkal, illetve az állítólagos bántalmazásokkal kerültek be, majd 2016 májusában Amber Heard egyáltalán nem váratlanul, de a celebpároknál szokásos kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva benyújtotta a válási papírokat. Mindezt tizenöt hónappal esküvőjük után. Amber Heard a válási papírokkal együtt egy távolságtartási végzésről szóló kérelmet is benyújtott Johnny Depp-pel szemben. Ehhez olyan fotókat is mellékelt magáról, pontosabban azokról a sérülésekről, amiket állítása szerint férje, Johnny Depp okozott. Deppet ennek hatására arra kötelezték, hogy ne menjen Heard százméteres közelébe, és ne is vegye fel vele a kapcsolatot semmilyen módon.

„Szenvedélyes kapcsolat”

Végül Depp és Heard mégis kiadtak egy közös közleményt, amiben a Hollywood Reporter szerint azt írták, hogy bár „kapcsolatuk mindig nagyon szenvedélyes volt, összekötötte őket a szerelem”. A válás során nehezen, de végül megegyeztek, Heard kapott 7 millió dollárt Depptől, amit a színésznő egy alapítványnak és egy gyerekkórháznak ajánlott fel.

A válás és a megegyezés után mindenki folytatta a saját dolgát, Heard egy rövid időre még Elon Muskkal is összejött, szinte el is felejtettük, hogy Amber Heard és Johnny Depp valaha is együtt voltak, majd Heard 2018 decemberében a családon és párkapcsolaton belüli erőszakkal kapcsolatban írt egy nyílt levelet, ami megjelent a Washington Postban.

Fotó: Franco Origlia/Getty Images

Bár írásában Heard egy szóval sem említette exférje, Depp nevét, és nem írt arról sem, hogy a színész megütötte őt, sokan úgy értelmezték a szöveget, hogy a színésznő volt férjéről ír benne, amikor halálos fenyegetésekről tett említést. És az olvasók nem voltak egyedül azzal a sejtéssel, hogy Heard írása valójában Deppről szólt. Johnny Depp és jogászai ugyanis 2019 márciusában egy 50 milliós rágalmazási pert szabadítottak Heardre, miszerint a színésznő nyílt levelében hamis dolgokat állított.

A benyújtott dokumentumokban Depp azt állította, kapcsolatukban valójában Heard volt az agresszív fél, a színésznő volt az, aki Deppet bántalmazta, nem pedig fordítva. A Blastnak 2019 áprilisában Depp ügyvédje, Adam Waldman azt nyilatkozta, több szemtanú és videós, illetve fotós bizonyíték is van arra vonatkozóan, hogy Heard állításai hamisak, ahogy azon sérülései sem volt igaziak, amikről a válási papírok benyújtása idején fotókat készített. Depp akkoriban azt is hozzátette, hogy szerinte Heard írásának hatására vesztette el munkáját a Disneynél is, akik kirakták őt a Karib tenger kalózaiból.

Amber Heard a vádakat visszautasította, amire válaszul Depp és jogi csapata újabb perrel felelt, ismét azt állítva, hogy Heard a Depp-pel szembeni vádjait csak kitalálta, sérüléseit pedig csak magára sminkelte. A benyújtott papírokon Depp továbbra is azt állította, hogy kapcsolatuk alatt ő volt a szenvedő, és Heard volt az abúzív fél.

Ekkor jött a képbe James Franco, a színész ugyanis látható volt egy biztonsági kamera 2016-os felvételén, ami rögzített egy veszekedést Depp és Heard között. Mint kiderült, Franco akkoriban ugyanabban az épületben élt, mint a két színész, így őt is beidézhetik tanúként, amennyiben az ügy eljut a bíróságra. Mert bár az újabb pereskedést már közel egy évvel ezelőtt elkezdték, a helyzet még mindig nem tart a bíróság közelében sem.

#JusticeForJohnnyDepp

Nyilván a pereskedés hatására szivárgott ki nemrég egy hangfelvétel is egy 2015-ös terápiás ülésről, amin Depp és Heard vettek részt. A Cinemablend arról ír, hogy a hangfelvételen hallani, hogy Heard elismeri, hogy megütötte Deppet, akkori férjét. Ezután indult el Depp rajongói közt egy mozgalom a neten a #JusticeForJohnnyDepp (magyarul igazságot Johnny Deppnek) hashtaggel. És ennek hatására állt ki Depp mellett Winona Ryder és Penélope Cruz is.

Nem akarok senkit sem hazugnak nevezni, de a Johnnyval kapcsolatos tapasztalataim alapján nem tudom elhinni, hogy ezek a borzalmas állítások igazak

– a Blast szerint mindezt Winona Ryder írta a benyújtott bírósági dokumentumokban. Ryder és Depp négy évig voltak együtt 1989 és 1993 között. A színésznő már 2016-ban is hasonlóan nyilatkozott a Time-nak. Akkor azt mondta, Depp soha nem bántotta őt kapcsolatuk alatt: „Egy nagyon jó, szerető és gondoskodó férfinak ismerem, aki nagyon nagyon vigyáz azokra, akiket szeret”.

Winona Ryder és Johnny Depp 1991-ben – Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images

Hasonlóan nyilatkozott Deppről Penélope Cruz is, aki 19 éves kora óta ismeri a színészt. Ő azt mondta, nem úgy ismeri őt, mint aki agresszívan viselkedne.

Az elmúlt sok-sok évben nemcsak három közös filmet készítettem vele, de jó barátomnak is tudhatom őt. Mindig is lenyűgözött a kedvessége, tehetsége és elképesztő humora

– a Blast szerint ezt már Cruz mondta Deppről. Nyilatkozatát szintén a bírósági dokumentumból idézték.

Ryder és Cruz után pedig megszólalt Depp volt felesége, Vanessa Paradis is. Az énekesnő nyilatkozatát szintén a Blast idézte:

Több mint 25 éve ismerem Johnny Deppet. 14 évig éltünk együtt és neveltük közösen két gyerekünket. Az évek alatt úgy ismertem meg Johnnyt, mint egy kedves, figyelmes, nagylelkű embert és apát, aki nem erőszakos. A forgatásokon is mindeni, színészek, rendezők és az egész stáb imádta, mert alázatos és mindenki felé tisztelettel fordul, miközben ő az egyik legjobb színész, akit valaha láttunk. Tisztában vagyok vele, hogy Amber Heard az elmúlt négy évben miket állított Johnnyról. Egyik állítás sem jellemző arra a Johnnyra, akit én ismerek, biztosan mondhatom, hogy velem szemben soha nem volt erőszakos vagy bántalmazó.

Paradis és Depp 1998 és 2012 között voltak együtt. Két gyerekük született, a most húszéves Lily-Rose Depp és a tizenhét éves Jack Depp. Johnny Depp és Amber Heard újabb ügyét hamarosan már a bíróságon tárgyalják, de egyelőre pontos dátumot nem tudni.

Kiemelt kép: John Phillips/Getty Images for BFI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.