Szórakozás

Nicsak, ki vagyok: Ördög Nóra egy forduló után lelepleződött

A nyomozók szívták a vérét, miután lekerült a maszk.

Négy újabb jelmez mutatkozott be a TV2 Nicsak, ki vagyok című műsorának színpadán vasárnap este. Az első forduló végén a szívkirálynőnek kellett levennie a maszkját, akinek személyét illetően a nyomozók ezúttal is teljesen sötétben tapogatóztak. Varga Viktor és Pál Dénes merült fel a tippek között, a nézők is az utóbbival értettek egyet, úgyhogy volt nagy meglepetés, amikor Ördög Nóra került elő a kétarcú álarc mögül.


A leleplezés után aztán jött a vérszívás.

Nóri, van olyan munka, amit te visszautasítasz?

– tett fel a kérdést Majka, aki később arra is rákérdezett:

És ebből lesz vlog?

Ábel Anita sem hagyta ki a megjegyzést:

Imádom, hogy egyből elvette a Tillától a mikrofont.

Kajdi Csaba pedig arra volt kíváncsi:

Az nem volt furcsa, hogy mind a két csapat férfinek nézett?

Kiemelt kép: tv2.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik