Szórakozás

Ben Afflecket Bradley Cooper rángatta ki az alkoholizmusból

És Robert Downey Jr. is segített ebben.

Ben Affleck a Good Morning America című műsorban beszélt arról, hogyan tudott kiszabadulni az alkoholfüggőségből. Ebben nyilván az elvonó is segítségére volt, és persze barátai, mint például Bradley Cooper és Robert Downey Jr., akit korábban szintén kezeltek függőséggel.

Ahogy Affleck mesélte:

Vannak dolgok, amik miatt szeretnék visszamenni az időben, hogy változtassak rajtuk. Sok mindent megbántam, volt egy rakat rossz döntésem, némelyik nagyobb, némelyik kisebb volt. Bár visszacsinálhatnám, de nem tudom. Bradley és Robert nagyon segítőkészek voltak velem, végig támogattak az utamon. Fantasztikus srácok

– mondta a színész, korábban Brad Pitt is hasonlókat mesélt Cooperről:

Már józan vagyok, mert itt ez a srác mellettem (Cooper – a szerk.), aki miatt már boldogok a napjaim. Köszönöm neked!

– hálálkodott még egy év eleji díjkiosztón Pitt.

Ben Affleck: Amit a legjobban bánok az életemben, az a válásom
Szokatlanul nyíltan beszélt a színész a New York Times-nak adott interjújában az alkoholizmusáról, a válásáról, a Batman-filmjeinek kudarcáról, sőt, még a hátán levő hatalmas tetoválásáról is.

Kiemelt kép: Christopher Polk / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik