Az egyik barátnőm javasolta a rovatát, ugyanis a probléma amivel szembesültem, olyan mértékű, hogy nem tudom megoldani. A fiam barátnőjéről van szó, akit még szeptemberben mutatott be nekünk, nagy hirtelen. Már két éve együtt vannak, de én csak szeptemberben szereztem róla tudomást. A lány, akit bemutatott, egy szellemi fogyatékos lány. Bár külsőleg nem látszik, de a viselkedéséből egyből lejött. Pár napra rá a fiam elismerte, hogy valóban az. Állítólag esti gimibe jár és dolgozik, de ezt valahogy nem hiszem. Ezek az emberek állandó felügyeletre szorulnak, amit a fiam is elismert. A fiamnak van két diplomája, egy saját lakása, egy jól fizető állása, és rá vár a családi vállalkozás átvétele is, mivel egyedüli gyerekünk. Az ismeretségi körömben van több fiatal lány is, akik már sokszor érdeklődtek utána, de a fiam ezt a lányt választotta. Ez részben az én hibám is.
Az olvasói levelet Karola nevű olvasónk küldte, tabutémáról lesz szó, ami egyike azoknak, amiről igen kevés információnk van. A levél így folytatódik:
„Késői születésű gyermek, már elmúltam negyven amikor megszületett. A férjem még idősebb. Mi egy teljesen más világban nőttünk fel, és az ott szerzett értékeket adtuk át, amik mai szemmel elég konzervatívak. Az egyetemi évei alatt voltak barátnői, ezt tudom, de ezekről a kapcsolatokról soha nem beszélt. Egyik sem volt tartós, és ez lehet annak az oka, hogy teljesen más értékeket képvisel mint a kortársai. Féltem a fiamat ettől a kapcsolattól. Félek, nem egy társat, hanem egy gyereket vett a nyakába. Félek, ha ebből a kapcsolatból gyerek születik, ő is fogyatékos lesz. Félek, hogy a fiam a párkapcsolati kudarcai miatt választotta ezt a lányt, akinek minden jó, és a jelek szerint nem akadékoskodik. Félek, hogy ez nem a szerelemről szól hanem arról, hogy legyen valaki, aki a fiam kedvére tesz. Ezt a lányt is féltem attól, hogy esetleg a fiam szexuálisan kihasználja, bár a fiam nem ilyen, de mint minden férfinak, neki is vannak vágyai, igényei, amit lehet, hogy nem mindenkitől kaphat meg. A férjemmel már mi is idősek vagyunk. Eljön az idő hamarosan, amikor mi is gondozásra szorulunk. Egy ilyen párral, nem fogunk tudni a fiamra számítani, főleg, ha gyerek is lesz ebből a kapcsolatból.”
Mit lehet tenni?
A társadalomban valamiért az a tévhit él, hogy a szellemi fogyatékkal élőknek nincs saját szexualitása, nem lehetnek szerelmesek. Pedig igen, és természetes, hogy ők is vágynak a szerelemre, kölcsönös érzelmekre, testiségre. Őket is éri tehát szerelmi csalódás, őket is megcsalhatják. Minderről érdemes lenne tájékozódni az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségénél, akik azzal is foglalkoznak, hogy a szabad párválasztáshoz, szabad szerelemhez való jogokat kivívják az értelmi fogyatékkal élők számára. Biztosan adnak tájékoztatást bárkinek.
Hogy mennyire fontos lenne Magyarországon is beszélni erről, a fenti olvasói levél is bizonyítja, hisz látványosan sok a kétség a megfelelő információ hiányában. Talán segítség lehet azt tudni, amit egy 2017-ben tanulmány megmutat: hét értelmi fogyatékos finn fiatalt kérdeztek meg arról, mit jelent számukra a szerelem. Interjúkat készítettek velük, és az eredmény egyértelműen kimutatta, hogy képesek felismerni a szerelem érzését, igen pontosan, és nagyon pozitívan beszéltek erről az érzésről. Az eredmény egyúttal arra is rávilágított, hogy azok, akik az értelmi fogyatékos fiatalok környezetében élnek, fel kell készülniük arra, hogy támogassák a fiatalokat a szerelmi képességeikhez kapcsolódó viselkedésük fejlesztésében, hogy megadják számukra az intim életükhöz szükséges önrendelkezési jogot.
Olvasónk levelére visszatérve, valószínüsíthetjük, hogy a fia nem használja ki a barátnőjét, és kölcsönös szerelemben élnek, amit mindketten egyaránt akarnak. (A mostani ifjúság szerelmi és szexuális életéről azt gondolom, hogy a Euphoria című sorozat egészen konkrét felvilágosítást adhat.) A levélben azt is olvashatjuk, hogy anyaként olvasónk saját magát okolja a partnerválasztásért, ez azonban tévút. A késői szülésnek, a konzervatív nevelésnek nem sok köze van ahhoz, hogy a fiú értelmi fogyatékos lányt választott partneréül. A partnerválasztásnak rengeteg aspektusa van, ha valóban köze lenne a szerelmi csalódásoknak ehhez, akkor igen sok ember választana értelmi fogyatékos partnert társául, így azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül igaz. Minden ember arra vágyik, hogy tiszteljék, megbecsüljék, felnézzenek rá, szeressék és úgy fejezzék ki a szeretetet, ahogy az számukra is jó. Bár a másik oldalt nem ismerjük meg a levélből, kétségtelen, hogy olvasónk fia mindezt megkapja a választottjától, hiszen már évek óta tart a kapcsolat.
Édesanyaként érthető és teljesen normális minden érzés és kételkedés, amin most keresztülmegy olvasónk. Az is biztos, hogy nincs ezzel egyedül, vannak még mások is, akik hasonló helyzetben vannak és nem tudják, mi lenne a helyes, hogyan kellene ezt a problémát kezelni, megoldani. Érthető, ha aggódik a fia jövője és a majdani egészségi állapot miatt, amikor szükség lesz a segítségre. Ez azonban nem olyasmi, ami féléven belül bekövetkezhet, tehát idő még van bőven, és nem lehet tudni, mi fog történni, merre halad a pár közös útja. A tiltás biztos, hogy nem jó irány, hiszen annál erősebben fognak ellenállni. A legjobb az lenne, ha minél több információhoz jutna olvasónk (a lehetséges unoka fogyatékosságával kapcsolatban is akár egy genetikai vizsgálattal, hisz az értelmi fogyatékosság nem egy feltétlenül öröklődő dolog), és ha nem magát, a nevelési elveiket hibáztatná. A szerelem olyan dolog, mint a halál vagy a születés, nem tudjuk befolyásolni, mikor történjen meg, egyszercsak megtörténik.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
