Tűzoltók szabadítottak ki egy kéménybe szorult 17 éves lányt az amerikai Arizona államban található Phoenix városában, miután barátnőjével túl későn értek haza, és megpróbáltak beslisszolni a bezárt épületbe – jelentette a Fox News. A meg nem nevezett lány azután próbálkozott a kéményen való lemászással, hogy minden ajtót és ablakot zárva találtak.
Barátnője, Yasmeen a Fox10 televíziónak elmondta, neki fogalma sem volt arról, hogy a kémény alul teljesen zárva van. Erre már csak akkor jöttek rá, amikor a lány leért a nem létező nyíláshoz. A lány ekkor pánikba esett, és azt kiabálta barátnőjének, hogy hívjon segítséget.
A beszámoló szerint a kéménybe szorult lánynak nem lett semmi baja azon kívül, hogy csupa korom lett, és mosolygott, amikor felbukkant a kéményből. A szülőkről azonban már nem mondható el, hogy örömben úsztak volna. Nagyon dühösek voltak – mondta el Yasmeen.
A kiemelt képen a pillanat, amikor kimentik a lányt a kéményből. Fotó: Fox10