Szórakozás

Telefonjavítás közben elküldték a meztelen fotóját

A kaliforniai nő pánikba esett, amikor visszakapta a megjavított készüléket.

Gloria Elisa Fuentes elsírta magát, amikor észrevette, mi történt a megjavított iPhone-jával.

A kaliforniai nő november 4-én bement egy bakersfieldi pláza Apple-üzletébe, miután készülékének berepedt a kijelzője. Mint mondja, rossz előérzete volt, ezért eltávolított a telefonról minden olyan alkalmazást, amiben a bankszámlaadatai szerepeltek.

Ahogy azt ilyenkor kell, a fotókat is kimentette magának, csak éppen elfelejtette törölni azokat a készülékről. Mint kiderült, ez súlyos hiba volt.

A fiatal anya nem sejtett semmi rosszat, annak ellenére, hogy a telefont átvevő alkalmazott sokáig pepecselt: nyilván csak végzi a munkáját, gondolta Fuentes. Még akkor sem gyanakodott, amikor a férfi kétszer is elkérte a készülék belépőkódját.

Aztán, amikor a nő hazaért, észrevette, hogy az egyik fotóját – amin történetesen tök meztelen – valaki elküldte egy ismeretlen telefonszámra.

Fuentes azt írja egy Facebook-bejegyzésben, a barátjának készítette a képet egy évvel ezelőtt, úgyhogy annak, aki rátalált, jó sokáig kellett keresgélnie, hiszen van vagy 5000 fotó a telefonon. Különösen aggasztó, hogy a képhez tartozó geolokációs adatokból azt is tudni lehet, hol lakik a nő.

Gloria Elisa Fuentes kiborult, sírásban tört ki, majd visszasietett az üzletbe. Az alkalmazottat kérdőre vonta az esettel kapcsolatban; a férfi azt mondja, valóban az ő telefonszámára küldte el valaki a fotót, de nem érti, hogyan történhetett mindez.

Az Apple azóta bejelentette, hogy az érintett alkalmazott már nem a cég munkatársa.

Fuentes arra figyelmeztet, mindenki legyen nagyon óvatos, mielőtt átadja a készülékét javításra.

 

Kiemelt fotó: iStock (illusztráció)

Véletlen küldött meztelen fotó miatt nem tudott autót vásárolni a modell
Mellnagyobbítás utáni képet is küldött. Állítólag nem is ő volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik