Élet-Stílus

Véletlen küldött meztelen fotó miatt nem tudott autót vásárolni a modell

Mellnagyobbítás utáni képet is küldött. Állítólag nem is ő volt.

Serrena Derosa egy brit glamour modell, aki kinézett magának egy használt A3-as Audit a Facebookon. Rá is írt az eladóra, hogy érdekelné a kocsi. Aztán letette a telefont a kanapéra, és elment, hogy készítsen egy teát. Amikor visszatért, ránézett a mobiljára és meghűlt a vér az ereiben: az „Elérhető-e még az autó” szövegű üzenete után még

három fényképet is küldött az eladónak: egy meztelen képet magáról, egy mellnagyobbító műtét után készült fotót és egy görbe lábú embert ábrázoló képet.

A Derbyben élő 27 éves nő azt mondja, legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, amikor meglátta, mi történt. Persze mindenre van magyarázat:

  • a kanapén a macska feküdt a telefon mellett, az ő mancsa lehet a felelős a képek véletlenszerű kiválasztásáért és elküldéséért (legalábbis gazdája ezt állítja),
  • a mellfotó úgy került a telefonba, hogy Derosa korábbi mellnagyobbító műtétje után elfertőződött a műtéti heg, és ezért a modellnek rendszeresen el kellett küldenie az aktuális állapotot bemutató fotót orvosának,
  • a görbe lábú embert ábrázoló képet egy barátjának küldte korábban, viccből.

Derosa természetesen azonnal megpróbálta törölni az üzeneteket, de nem járt sikerrel. Ezért írt még egy sort az autó eladójának:

Szent szar, annyira sajnálom!

Serrena Derosát annyira mélyen érintették a történtek, hogy elhatározta: inkább vesz egy BMW-t vagy Mercedest, de Audival már nem is próbálkozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.