Szórakozás

Volt, aki gyerekrajznak öltözött, volt, aki úgy nézett ki, mint egy szuperkém

Ezek voltak az idei MTV European Music Awards érdekesebb ruhái.

Tegnap Sevillában megtartották az MTV hagyományos európai zenei díjátadóját, az European Music Awards-ot, ahol felsorakozott az európai popzene krémje, de akadtak világsztárok is. Például ott volt Akon, de nála sokkal érdekesebb volt a DJ-je, Benny Demus, aki úgy nézett ki, mint a kábé harmadik pálya főellensége egy videojátékban.

Fotó: Tristan Fewings/MTV 2019/Getty Images, MTV

Magyarországot idén Király Viktor képviselte, aki egy tök izgalmas fekete kezeslábasban volt, aminek az összképén az a furcsán becsatolt öv kicsit ront, de összességében simán a jobb ruhák közt volt az övé.

Fotó: Kevin Mazur/WireImage

Rosalía leginkább úgy nézett ki ebben a ruhában, mintha életre kelt volna egy három éves gyerek rajza egy embernél, ugyanakkor mégis működik, hogy ennyire furcsa benyomást kelt.

Fotó: Europa Press Entertainment/Europa Press, Getty Images

Afrojack outfitjéért annyira már nem vagyunk oda, mert ránézünk, és olyan benyomást kelt, hogy kizártnak tartjuk, hogy az anyukája nem pakolt neki szendvicset a táskájába. Nincsenek róla információink, de mélyen belül tudjuk, hogy indulás előtt rászóltak, hogy húzza ki magát.

Fotó: Europa Press Entertainment/Europa Press, Getty Images

A Halloween sose ér véget, állapíthatjuk meg Nicole Scherzinger Ariana Grande kosztümjéről, aki gyakorlatilag lemásolta kollégája összes jellegzetes külső stílusjegyét.

Fotó: Europa Press Entertainment/Europa Press, Getty Images

A színe még még érdekessé tehetné Noa Kirel ruháját, de annyira szerencsétlenül áll rajta, mintha csomagolópapírba öltöztették volna, ami teljesen szétgyűrődött volna rajta. Legrosszabb része a ruha felső részének alja.

Fotó: Europa Press Entertainment/Europa Press, Getty Images

Kevés villantásveszélyesebb ruhát láttunk Becky G-énél, és elképzelni nem tudjuk, hogyan tud leülne benne anélkül, hogy ne mutatna mindenkinek valamit, amit nem feltétlenül szeretne, eltakarva a szoknya elülső részével az arcát, de megérte áldozatokat hoznia.

Fotó: Europa Press Entertainment/Europa Press, Getty Images

Dua Lipa úgy néz ki ebben a szettben, mint egy menő szuperkém, aki a díjátadó folyamán el kell tegyen láb alól egy orosz fegyverkereskedőt, és nagyjából 80%-ig biztosak vagyunk benne, hogy a harisnyatartójában van egy fegyver, a cipője száránál pedig egy penge. Ugyanakkor nem akarunk erről többet tudni, mert tartunk tőle, hogy akkor meg kell ölnie majd bennünket.

Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/WireImage

Halsey gondolt egyet, és magára aggatott egy rakás rém giccses, cserébe egymással nem passzoló rongyot, és azt mondta, hogy ez jó lesz. Nem lett.

Fotó: Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/WireImage

Kiemelt kép: Kevin Mazur/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik