Szórakozás

Az univerzum robbanására számíthatunk, ha igaz, hogy Beyoncé összeáll Adele-lel

Pláne mert állítólag közben Chris Martin zongorázik majd. Ugye, hogy ez inkább csak egy álom vagy egy vicc?

A Fader gyakorlatilag tényként kezeli, hogy 2020-ban megjelenik egy szám, amiben Beyoncé és Adele együtt énekel, miközben a Coldplayből ismert Chris Martin zongorázik. Pedig ez az egész inkább tűnik egy álomnak, még akkor is, ha erről a OneRepublic frontembere, Ryan Tedder beszélt egy interjú közben. Tedder azt mondta, új albumuk jövőre, vagyis 2020-ban jelenik meg, az egyik számban pedig közremködik Beyoncé, Adele és Chris Martin is.

A BuzzFeed már óvatosabban fogadta a hírt, pláne mert a Twitteren több rajongó szerint is csak viccelt Tedder. Bár azt azért tegyük hozzá, hogy Ryan Tedder írta Beyoncé Halo című számát és Adele Rumour Has It-jét is, szóval annyira nem lenne hihetetlen, ha az ő albumán állna össze a két énekesnő.

Mindenesetre a világ egy ideje már vár erre, a legjobban pedig talán Adele, akinél nincs nagyobb Beyoncé-rajongó.

Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: Adele és Beyoncé a 2013-as Grammyn – Christopher Polk/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik