Az, hogy a cégeknek meg kell küzdeni politikai tényezőkkel, nem új keletű dolog. Már ötven éve sem volt elég az, ha egy vállalkozás jó produktumot tett le az asztalra: a hidegháború idején az Egyesült Államokban például a kenyértől kezdve az üdítőn át egészen a karórákig minden hazafias volt. Bár nyílt harc nem volt az USA és a Szovjetunió között, de a politikát ez nem érdekelte, teljes gőzzel ment a háborús propaganda, a patrióta piac pedig ennek az időszaknak a lenyomata.
A piac és a politika viszonyrendszerében tehát az előbbi játszotta az alárendelt szerepet, a két szereplő pedig azóta is harcol egymással. Ami ennél fontosabb, hogy egy közegben léteznek, vagyis nincs politikától mentes, tiszta, kereskedelmi környezet. Ez optimális esetben nem közvetlen befolyást jelent, hanem inkább azt, hogy a politika nagy sikerrel tematizálja a közbeszédet, kénye-kedve szerint emel be topikokat, amelyek aztán végigsöpörnek a társadalom nagy részén. Azon a társadalmon, amelynek tagjai az élet minden területén egyre tudatosabbak és a saját világképük alapján önigazolást keresnek vásárlás terén is.
Egy kis zero waste biotej és már liberális vagy?
Vegyük például a mostanában rendkívül népszerű környezettudatos életformát, amely arról szól, hogy az egyén szintjén minél kisebbre csökkentsük a környezetünkben okozott károkat. Ez a gyorsan hatalmassá duzzadó téma egyelőre uralja a nyilvánosságot, és biztosak lehetünk benne, hogy amennyiben megmarad ez a tempó, akkor arra előbb vagy utóbb a vállalatok és a politika is radikálisan reagál majd. A tejnek vagy a húsnak ma már nemcsak jónak és olcsónak kell lennie, hanem környezettudatosnak is.
Hogy mennyire meghatározó lehet az elkövetkező években a környezetvédelem, azt jól mutatja, hogy még Orbán Viktor mintaországában, Törökországban is nagyon forró téma a zero waste: Recep Tayyip Erdoğan felesége, Emine Erdoğan 2017 óta működtet egy szervezetet, amelynek az a célja, hogy az országban radikálisan csökkentsék a műanyag-használatot – afelől pedig senkinek ne legyen kétsége, hogy ha abban a rendszerben az elnök felesége el akar érni valamit, akkor azt el is fogja érni, méghozzá rövid úton. De hogy ne menjünk messzire: itthon is van „új zöld párt”, ráadásul a parlamentben, sőt, egészen pontosan kormányon, úgy hívják, hogy KDNP.
Ezek azért érdekes megállapítások, mert a környezetvédelem és általában a zöld témák elsősorban nem a jobboldali populistákat jellemezték az elmúlt évtizedekben. Jó példa erre a zavaradottságra egyébként maga a Fidesz-holdudvar, ahol a klímakatasztrófát még mindig liberális hisztinek tartják. Ez a téma sok mindenre jó, nekünk most például arra, hogy megmutassa, mennyire egy kaptafára működik egy politikai populizmussal operáló párt és egy piaci alapon működő profitorientált vállalkozás.
Love is love, nem leszünk bevándorlóország
Az elmúlt hetekben a Coca-Cola plakátjaitól és a rájuk reagáló politikustól volt hangos a magyar közélet: ezeken többek között meleg párok hirdették, hogy a szerelem és a szeretet nemi hovatartozástól függetlenül mindenkit megillet. A kólabotrányt a fideszes Boldog István robbantotta ki, aki kijelentette, hogy addig nem iszik kólát, amíg a cég el nem távolítja legújabb plakátjait. Az akcióhoz gyorsan csatlakozott a Fidesz radikális tartozéka, a Mi Hazánk Mozgalom is. A mozgalom elnöke, Toroczkai László a dunaharaszti kólagyár előtt tiltakozásul kólát öntött az aszfaltra, majd napok múlva „blokád alá” vonták a gyárat.
A cég gyorsan reagált és a középutat választotta: egy nyilatkozatban kiálltak az üzenet és a plakátok mellett, de a gyakorlatban levették őket. A cég tájékoztatása szerint nem az incidensek miatt cseréltek, hanem amúgy is eddig lettek volna kint. A Coca-Cola visszakozása után sokan mérgesek lettek a vállalatra, mondván beijedtek egy maréknyi hangos embertől, ami akár még igaz is lehet, azt azonban érdemes megemlíteni, hogy
Mert akármennyire is szép üzenet a Love is love, az pontosan egy olyan munkafolyamat végén született meg, mint a kormány nem leszünk bevándorlóország szlogenje. A kettő között azért vannak nyilvánvaló különbségek, mert míg az egyik egy hosszútávú win-win helyzetet próbál teremteni azzal, hogy felhívja a figyelmet egy elnyomott réteg problémáira, addig a másik rövidtávú politikai hasznot kovácsol szerencsétlen emberek sorsából. Ettől persze még nem lesz a Coca-Cola újra jófiú, de épp ez a lényeg, hogy soha nem is volt az.
Felvetődhet a kérdés, hogy ha vállalatként ennyire kockázatos dolog beleugrani fontos témákba, akkor egyáltalán miért kezdenek bele? Hát azért, mert a szekértábor elv alapján ha valaki tartózkodik, akkor az minimum gyanús, sőt, egy ponton túl már az is ellenségnek számít, aki nem egyértelműsíti, hogy velünk van. És persze az sem elhanyagolható szempont, hogy ha jól sül el egy rizikós kampány, akkor azzal hatalmasat lehet nyerni. Jó példa erre a Nike és Colin Kaepernick esete.
Az egykori NFL-játékos, jelenlegi aktivista az elmúlt években jó pár millió dollárt hozott a sportszergyártónak, pedig szerepeltetése nem kis kockázatot jelentett. Pláne igaz ez az idei zászlós botrányra, amely során a Nike konkrétan úgy foglalt állást egy összetett kérdésben az amerikai történelmet illetően, hogy az nagyjából egy itthoni árpádsávos balhénak feleltethető meg. Akárhogy is, a Nike az első Kaepernick-balhé utáni negyedévben 9,2%-os növekedést produkált, a Betsy Ross-féle zászlós incidenst követően pedig két százalékkal, vagyis durván 3 milliárd dollárral emelkedtek a cég értékpapírjai.
Ettől a Nike még hős lett az afroamerikaiak szemében, mert tényleg sokat tettek az ügyükért, de ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a piacon senki nem lesz hős, ha az nem éri meg neki.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
