Érdeklődéssel olvastam a cikket a feleségem és a család fejezet alatt. A magyar híresen, hírhedten paraszt tud lenni. Én húsz éve nem beszélek a családommal. Ma már úgy vélem, hogy a legboldogabb napom volt, amikor rájöttem, agyhalottak. Nem illettem oda, nem a mi hibánk, senkié sem, egyszerűen így alakult. Utáltam, gyűlöltem magam 3-5 évig, aztán jött a nirvana. Amíg az ember nem képes elfogadni és élni azzal, amije van, addig csak a szenvedés jön. Most már boldogabb vagyok, mint valaha. Visszanézek-e a múltba? Igen. De nem élek ott, csak egy szép emlék. Az élet szép és nagyon rövid!
Az olvasói levelet Károlytól kaptuk, aki válaszát küldte el A feleségem utálja a családomat című cikkünkre.
Az eredeti családot nem választjuk, kapjuk
A családunkat nem mi választjuk, megkapjuk azt a születésünkkor. A vér ugyan elvághatatlan kötelék, de nem mindenkinél alakulnak úgy a családi dolgok, hogy később, felnőttkorban megmaradjon a jó kapcsolat. A mérgező szülők, anyósok, apósok eléggé meg tudják keseríteni a mindennapokat, és óriási terheket is pakolhatnak akár az ötvenéves lányukra, fiukra is. Például, ha egy anyuka nem bírja ki, hogy a gyereke jól érzi magát nélküle külföldön, nyaraláskor, és még akkor is hívogatja, érzelmileg zsarolgatja, magára vonva a figyelmet, akkor az máris olyan szülői viselkedés, amivel egy óriásit lök a kettejük kapcsolatán negatív irányba.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor meg kell hozni azt a döntést, hogy az eredeti család milyen mértékben legyen benne az életünkben, és van, hogy arra billen a mérleg, hogy a lehető legkevesebb legyen a kapcsolattartás, vagy arra, hogy egyáltalán ne legyen kapcsolat. Ezt egy hosszas folyamat előzi meg, aminek a lényege az, hogy egyszer csak felnyílik az egyén szeme, és rádöbben arra, hogy miért nincs rendben az életük.
Ha valaki úgy érzi, hogy a párkapcsolataiban sorra ugyanaz a minta történik, érdemes végiggondolni a családfát, és kibogozni, van-e valaki, aki hasonlóan éli az életét. Bármilyen bántó is a család, van segítség: családterápián pszichológusok tudnak abban segíteni, hogy az önpusztítót viselkedésen változtasson az illető, illetve a terápia el tud szakítani a múltban elszenvedett traumák hatásától. Sok-sok családban nem a szeretet és függetlenség, az elfogadás a működésük lényege, hanem a büntetésalapú, tekintélyelvű nevelés, ami irtózatos pusztítást okozhat felnőttkorban.
Egyik szülő sem tökéletes, ilyen, hogy tökéletes anya vagy apa nincs, hiszen senki sem képes minden pillanatban minden érzelmi igényt kiszolgálni. A korlátozások, a szabályok bevezetése, olykor a kiabálások is ott vannak minden családban. Sérülés akkor történik a gyerekben, ha a szülők negatív viselkedése folyamatosan jelen van a mindennapokban, vagy ha a gyerek arra kényszerül, hogy egyfajta szülői szerepben legyen, mivel a szülei nem képesek erre a szerepre. Amikor a gyerek felnő, szó szerint fokozódik a gyerekkorban elszenvedett fájdalom, és ezt tetézi, ha felnőttkorban is zajlik tovább: ha például óriási a megfelelési kényszer, vagy például egyik vagy mindkét szülő alkoholista.
A mérgező szülőkkel azért kell tudatosan foglalkozni felnőttkorban, mert elhitetik a gyerekekkel, hogy értéktelenek, szerethetetlenek, hogy alkalmatlanok – sokan saját magukat hibáztatják azért, amiért a szülők bántották őket. Azt hiszik, megérdemelték a verést anno, hogy rosszat tettek, kiérdemelték a haragot. Ezzel elfogadva a tényt, hogy a szülőben, mint védelmezőben nem lehet megbízni. Felnőttkorban a bűntudat érzése gyakran feltörhet, jellemző, hogy felnőttként negatív az önkép, kisebbségi komplexus és önbizalomhiány áll fenn. Ez pedig a felnőtt ember minden életterületére kihat: a párkapcsolatára, a munkahelyére, a baráti társaságokra.
Innen lehet tudni, hogy mérgezők a szülők:
- ha mondták, hogy rossz ember, ha sértő, gúnyos neveken szólították, ha kritizálták
- ha a szülő fizikai fájdalmat okozott, komoly veréssel fegyelmezett, mint a szíj például
- rendszeresen sok alkoholt fogyasztott, gyógyszert vagy kábítószert, ha ezt látva és tudva szégyent érzett gyerekként
- ha a szülő depressziós, ha megközelíthetetlen érzelmileg, fizikai vagy mentális betegség miatt
- ha a gyereknek kell gondoskodnia a szülőkről a problémák miatt
- ha olyat tettek, amit titokban kellett tartani, molesztálták, zaklatták, szexuálisan bántalmaztak
- ha gyakran félt a szülőktől
- ha félt kifejezni a dühét a szülőkkel szemben
Felnőttként gyakori, hogy az ilyen szülő akár a 40-50 éves felnőttet is gyerekként kezeli. Jellemző tünet még, hogy a fontos döntésekben szükséges a szülő helyeslése, hogy heves érzelmi, fizikai reakciót érez az illető, miután a szülőkkel találkozott, vagy ha csak tudja, hogy találkozni kell velük. A félelem felnőttkorban is ott lehet: ha fél ellenkezni a szülőkkel, ha manipulálják érzelmileg, ha fenyegetőznek, bűntudatot keltenek. Az is megjelenhet a felnőtt érzései közt, hogy felelősséget érez a szülők saját érzéseivel kapcsolatban, azt hiszi, az ő felelőssége, ha rosszkedvű az édesanyja. Ha ezek közül bármelyik is rendszeresen jelen van felnőttként, akkor fontos foglalkozni ezzel, és segítséget kérni, hiszen ahogyan olvasónk is írta, az életünk gyorsan telik, és csak egy van.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
