Szórakozás

Aaron Carter örökbefogadott egy kutyát, aztán el akarta adni egy vagon pénzért

Közösségi oldalait azonnal elöntötte a népharag.
Korábban a témában:

Egy Los Angeles-i menhely néhány napja boldogan posztolta, hogy náluk járt Aaron Carter, aki azonnal beleszeretett egy fiatal angol bulldogba és örökbe is fogadta.

Az énekes szintén beszámolt közösségi oldalán a hírről, majd egy kicsitt később Insta Live-jában már arról beszélt, hogy nem tudja megtartani a 10 hónapos kutyát, ezért eladná 3500 dollárért, azaz egymillió forintért – írja a tmz. Az internet népe persze azonnal kikelt magából és támadásba lendültek. A balhé híre a menhelyhez is eljutott, akik frissítették a korábbi posztjukat azzal, hogy már vizsgálják az ügyet.

Aaron Carter mindezek után a Twitteren benyögte, hogy csak vicc volt az egész, természetesen nem válik meg örökbefogadott négylábújától. Sőt, annyira bepöccent, hogy fegyegetőzni kezdett.

Sok kutyák megmentettem már és találtam nekik otthont. Amit az Instagramon mondtam az csak vicc volt. Keressetek egyetlen kutyát, akit örökbefogadtam és aztán eladtam. Nem fogtok. Jó ember vagyok és tiszteletet érdemlek. Van egy házam, évi 3 milliót keresek, nincs szükségem arra, hogy pénzzé tegyem a kutyákat, szóval kérnék némi tiszteletet. A nevemet pedig ne sározzátok be, mert megvédem magam és jogi lépéseket fogok tenni az ügyben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lancaster Animal Care Center (@lancasteranimalslaco) által megosztott bejegyzés, Aug 1., 2019, időpont: 4:55 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@lancasteranimalslaco

Címkék: aaron carter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.