Hogy találja ki valaki kilencévesen, hogy divattervező szeretne lenni? Én akkoriban dinoszauruszcsontokat akartam kiásni a föld alól, annyira a Jurassic Park hatása alatt voltam.

Gyerekként állandóan rajzolgattam, esetenként hercegnőket. És mindig az volt a kedvenc részem, hogy megterveztem a ruháikat. Aztán a szüleimtől kaptam egy gyerekeknek való ruhatervezős készletet, amivel szintén jól elszórakoztam. Majd anyukám elvitt egy magyar ruhatervező nyilvános kiállítására – ott megláttam, hogy készülnek a ruhák, és beleszerettem. Varrni kezdtem, és elindítottam egy blogot, ahol megosztottam a saját terveimet. Tizenegy voltam, akkor kezdtem el úgy egyébként is netezni. Felfedeztem divatmárkákat, vettem a magazinokat, és szép lassan megismertem ezt a világot. Tudtam, mit akarok, és azt is, ha keményen teszek ezért, akkor meglesz a jutalma. Valahogy azóta is ezt az álmot élem.

Ma megszokott, hogy valaki tizenévesen aktív az interneten, de ez akkor még nem volt természetes.

Emlékszem, volt egy gyűjtőoldal, ami összefogta a magyar divatblogokat. Volt akkoriban egy nagy esemény, ahová az összes bloggert meghívták, akkor még egy szobában elfért az a tizennégy ember. Mindenki 25-30 körüli volt, én meg ott ücsörögtem tizenkét évesen az apukámmal, aki elkísért oda. Később felfedeztem az Instagramot, de én egyébként is még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek szerencsére kimaradt a gyerekkorából a közösségi média, és pont akkor indult be igazán, amikor belefogtam a blogolásba. Akkor még ritkaság volt, ha valaki a neten ilyesmivel foglalkozott.

A Westminster Egyetem fashion design szakán tanulsz. A fentiek után egyenes volt az út Londonba?

Nem. Nagyjából tizenöt lehettem, amikor elkezdtem egyetemeket keresni, ahol ezt tanulni lehetne. Tudtam, itthon kicsi az esélye annak, hogy gimi után elsőre felvegyenek egy ilyen suliba, éveket pedig nem akartam vesztegetni. Külföld felé nézelődtem, toplistákat figyeltem a legjobb európai egyetemekről, folyamatosan szereztem az infókat, tizenhat évesen összegyűjtöttem annyi pénzt, hogy kimehessek egy londoni kurzusra. Akkor tetszett meg a város és hogy milyen remek az ottani oktatás. A gimimben viszont nem volt túl sok infó arról, miként lehetne külföldön tanulni, mindent magamtól oldottam meg.

Itthon nem láttad a jövődet 16-17 évesen? Vagy egyszerűen nincs annyi lehetőség nálunk abban, amit te szeretnél csinálni?

A blogolás miatt sokat jártam divathetekre, nagyjából tisztában voltam azzal, kik a magyar divattervezők, mennyire tudnak sikert elérni itthon. Voltam gyakornok néhány helyen, és azért láttam, kell ahhoz bizonyos tőke, hogy az ember el tudjon indítani egy ilyen vállalkozást. Egy nagyobb cégnél szívesebben kezdtem volna tapasztalatszerzés gyanánt, itthon pedig nehéz elhelyezkedni a divatszakmában, ha nem saját márkával ugrasz be a piacra. A Westminsteren inkább arra ösztönöznek, hogy minél jobban megtanulj szabni, varrni, illetve alkalmazkodni egy adott márka stílusához, és ne csak sajátban gondolkodj.

Aztán lehet, nekem is lesz egy saját márkám tizenöt év múlva.

A magyar oktatás mintha nem is jelezné alternatívaként, hogy külföldön is van élet. Szerinted van emögött tudatosság?

Szerintem az a probléma, hogy a tanárok sem tudják, mik a lehetőségek. Eleve úgy gondolkodnak az emberek, ha te ki tudod fizetni a külföldi tandíjat, akkor menjél, abba pedig már bele sem gondolnak, mennyire jó ott a diákhitel-konstrukció, az ösztöndíjrendszer – és hogy egyébként mennyire hasznos kint tanulni. Én pont ezért indítottam YouTube-csatornát. Nem akartam napi rutin, szobamutogatós és olyan „tag” videókat készíteni, amikben már másik száz ember által megválaszolt kérdéseket teszek fel saját magamnak. Helyettük sokakat érdekel, miként lehet egy külföldi egyetemre bekerülni. Ezért készítek arról videókat, hogy én milyen módon jutottam be, mit lehet kint csinálni, kinek való ez az egész egyáltalán. Ha nem tudod, mit akarsz csinálni, azért felesleges egyetemre menned, főleg nem külföldire. De ha tudod mit akarsz, a kiválasztott szak pedig jobb kint, mint a hazai oktatási rendszerben, tökre érdemes ennek utánanézni.

Hat évig balettoztál. Ha folytatod, lehet, hogy most az Operettszínházban táncolnál. Talán még a miniszterelnök is megnézne a nézőtérről.

Nem hiszem, hogy ő elmegy balett-előadásokra. Kiskoromban kezdtem el, de a térdem nem annyira erős ehhez, pedig akkoriban híres táncosnő szerettem volna lenni. Sokat járok színházba, nagyon inspiráló tud lenni.

Nem véletlenül hoztam fel Orbán Viktor nevét. A Kingstonon volt egy alapozóév, aminek végén készítettél róla egy dizájnprojektet. Azért nem feltétlenül jellemző, hogy húszévesek ilyen szinten belemásznak politikai kérdésekbe. Mi motivált?

Szükségem volt egy témára. Márciusban döntöttük el, mit választunk, és akkoriban sokat foglalkoztam politikával, mert közeledtek az áprilisi választások. Elsőszavazó voltam, és nagyon elkeserített az, ami itthon volt. Olvastam a Soros-tervről, hogy azt a kormány miként kommunikálta levélben a választópolgároknak.

Emlékszem, ültem a koliszobámban, és elkezdtem sírni, mert nem hittem el, hogy ilyen propaganda létezik, hogy így meg lehet vezetni az embereket. 

Frusztrált, hogy ennyire sok hazugság van a tévében, a közmédiában, ezért úgy döntöttem, ezt a sok ingert beleteszem a projektbe. Elkezdtem kutatni, és megfogott, hogy Orbán Viktor mennyire imádja a focit, ami a fő csapásirány lett amellett, hogy egyébként a felszín alatt tele van az ország visszásságokkal. A ruha is ezt adja vissza, hiszen egy kosztüm lett, ami nagyon feminin blúz és nadrág lett: többrétegű, aztán ahogy mozog a viselője, a legalsó rétegek – amik a hülyeségeket szimbolizálják – kilátszódnak. Kapott még egy rosszul szabott blézert, amit az inspirált, hogy láttam a miniszterelnökről egy fotót, ahol öltönyben próbál focizni.

És jó nagy sikere is lett.

Az angolok is imádták. Volt egy stoplis cipő hozzá, amit a turkálóban találtam. Narancssárga csíkokat festettem rá, ez lett a kiegészítő.

Az lett a címe, He Has No Balls, szabad fordításban Nincs töke. Ez egy szójáték, hiszen a balls egyaránt jelenthet labdát és heregolyót is. A videóban azt mondtad, halálos fenyegetések is jöttek a projekt után.

Csináltam egy videót az egészről. Ez néhányakat rosszul érintett. Volt olyan, aki azt kívánta, legyek rákos. De annak örültem, hogy kevés ilyen komment volt, viszont azok is inkább a nézeteimet szólták le, nem a projektbe kötöttek bele. A legtöbben hálásak voltak, hogy beszéltem erről, merthogy ilyesmi témák nem kerülnek elő a YouTube-on. És szerencsére az egyetemen is jó értékelést kapott.

Mennyi ideig és mennyire mélyen kellett magyarázni a témaválasztást?

Az volt a szerencsém, hogy nagyon jó oktatóim voltak, akiktől nemcsak a végén kaptam egy jegyet, hanem a projekt közben is foglalkoztak velem. Elmagyaráztam nekik már az elején, hogy miről lesz szó, aztán ők is képbe kerültek az ügyekben. Amúgy az angolok csak annyit tudnak a magyar politikáról, hogy nem olyan jó a helyzet itt, és maximum Orbán nevet ismerik, emiatt némelyik információ eléggé sokkolja őket.

Egyszer azt mondtad, nem látsz ideális jelöltet Magyarország miniszterelnöki posztjára. Még mindig így vagy ezzel?

Abszolút, nem változott. A magyar politika furcsa: a tavalyi választásoknál, és idén az EP-választásoknál is megnéztem, milyen pártok kerültek előtérbe, milyen elképzeléseik vannak az országról, kik a jelöltjeik. Volt, akiknél jó volt a program, de a vezetővel már nem tudtam azonosulni. Nem határozottak, nem hitelesek.

Vissza a divathoz: mi a helyzet Magyarországon?

Itthon másképp állnak a divathoz, mint a nyugat-európai országokban. Ha kicsit extrábban öltözöl fel, már kinéznek, de ez környékfüggő. Ha az Örs vezér téren végigsétálnék ebben a ruhában, sok port kavarna.

Az emberekben az van, hogy igazodnak a tömeghez, de vannak kivételek, csak inkább az az alapvető séma, hogy be akarnak olvadni. Én azt veszem észre, ami Londonban divatos, az két-három évvel később érkezik meg Magyarországra.

Mint a YouTube-os trendek? 

Igen, a különböző kihívás és „tag” videókat mindig lemásolják. Én ezt sem szeretem nézni, de a kedvencem, mikor bizonyos magyar influenszerek egy az egyben átveszik külföldi videósok imidzsét.

Volt egy projekted, ahol a János Vitéz modern Iluskájának terveztél ruhát. Az ilyen inspirációk honnan érnek?

Kellett egy fehér inget terveznem még az év elején, amikor szabni és varrni tanultunk. Elkezdtem könyveket nézegetni, és valahogy eszembe jutott a János Vitéz, amit nagyon szeretek. Megnéztem a rajzfilmet is újra. Elgondolkodtam, Iluska mennyire alárendelt karakter, és érdemelne egy modern verziót, mert hát a műben olyan kis szerencsétlen. Eléggé szabad gondolkodásúnak érzem magam.

Vannak emiatt olyan dolgok, amik mondjuk a szüleidnél evidenciák, de nálad biztos, hogy nem?

Elég hasonlóan vélekedünk a világról a szüleimmel, ők is nagyon nyitottak. Nálunk ezért sincsenek nagyon összetűzések – ha mégis, akkor sem az történik, hogy egymásnak esünk, helyette inkább megbeszéljük a dolgot, utánaolvasunk témáknak.

A tetoválásod mit jelképez?

Nagy hatással volt rám A kis herceg, a bolygóról pedig az jut eszembe, néha nekem is jól jönne egy privát hely, ahova elvonulhatnék, és ahol a többi ember döntésének következményei nélkül élhetnék.

A fast fashionről mi a véleményed? Dolgoznál ilyen cégnél, ha megszerzed a BA diplomádat?

Ezeknek a cégeknek a nagy része megpróbál a fenntarthatóság felé elindulni. Viszont borzasztónak tartom, hová fajult ez az iparág: az, hogy a neten kilencszáz forintért tudsz ruhát venni, és azt sem tudod, ki készítette, milyen körülmények között, milyen anyagokból, az aggasztó. Én már alig vásárolok ilyen cuccokat, de ez is érdekes kérdés, mert diákként mást nem nagyon tudok megengedni magamnak. Mivel nem tudok mindig helyi tervezőknél vásárolni, a kulcs a tudatosságban van: ne azért vegyünk valamit, mert ezer forint, hanem legyen különleges, legyen rá szükségem – azért ne menjünk shoppingolni, mert holnap buliba megyek, és kellene egy új póló. A turkáló egy remek lehetőség, és legalább újrahasznosítasz valamit, ami amúgy a szemétbe menne.

Pedig Magyarország a haul videók bölcsője, ezek a videók pedig arról szólnak, hogy milyen sok dolgot vett, kapott a videós.

Ezekben a videókban rengetegszer mutatnak olyan dolgokat, amiket azért vettek meg, mert olcsóak voltak, de nem tudják, hogy felveszik-e valaha és csak úgy félredobják. Nehogy már ez legyen a jó példa!

A kuponnapok sem segítenek ezen.

Azzal nem lenne bajom, mert egyébként jó kezdeményezés, csak ott sem azt kellene szem előtt tartani, hogy hú, itt ez a kupon, és most elmegyek, csak azért is szakítok valami jó kis ruhát hatalmas kedvezménnyel. Ez nagyon rossz hozzáállás, főleg, ha nincs is szükséged semmire. Ha vársz másfél hónapot, ugyanazt a dolgot a leárazáson feleannyiért megkapod és még csak tülekedni se kell érte.

Van egy sportruházatos projektedet, ahol a gusztustalan kórházi kajákból terveztél mintákat, egy focimez-kórházi hálóing szetthez.

Van bennem egy olyan cél, hogy ezzel felnyissak szemeket, de azt is tudom, aki nem ért velem egyet, azt nem is fogom tudni meggyőzni. Nem baj, nem célom a térítés. Inkább azt nézem, ha valaki azonos véleményen van velem, akkor felszólalok az ő nevében is. A legtöbb komment az erről szóló videómban is támogató, elismerő volt, aki pedig nem ilyet írt, azt a többiek próbálták érvekkel meggyőzni.

Az érthető, hogy az influenszerek félnek belemászni politikai kérdésekbe, mert követőt, szponzort veszíthetnek, de mikor fog ez megváltozni?

Sokan azt mondják, az ő csatornájuk nem erről szól. Én ezt teljesen megértem, nem muszáj erről beszélni.

De mikor valakinek több százezer feliratkozója van egy ekkora országban, akkor ezt a fajta felelősséget ki is kell használni. Én így tenném.

Külföldön sokkal többen mernek véleményt felvállalni: Angliában elképzelhetetlen, hogy valaki megosszon valamit a brexit ellen, aztán bajba kerüljön emiatt. Itthon a félelem nagy úr.

A Cherbourgi esernyőkben van egy jelenet, mikor Nino Castelnouvo elmondja Catherine Deneuve-nek, hogy besorozzák a seregbe, egymás vállára borulnak az étteremben, és még az előttük lévő poharak is tűpontosan vannak a színeket illetően beállítva: az egyik a fal színére rezonál, a másik a tükör keretére. Vonzott valaha a filmes világ dizájner szempontból?

Mostanában kezdett el érdekelni, korábban nem nagyon foglalkoztam filmekkel. Most sem vagyok nagy szakértő, úgy érzem, sok fontos filmet még nem is láttam, de érdekel a képi világ, a színekkel való játék. Utóbbi a ruháimon is látszik, sőt az egyik idei projektemet pont ez a film és a ’60-as évek inspirálták. Filmes kosztümtervezőként is szívesen dolgoznék, az egyezéseket imádom: ha ülök a metrón, és azt látom, a körmöm illik a fogantyúhoz, vagy a cipőm olyan színű, mint a padló, akkor nagyon boldog vagyok.

Látsz olyan eshetőséget, ami miatt lesz értelme hazaköltöznöd?

Nem tudom elképzelni. Számomra kint vannak olyan lehetőségek, amik szimpatikusak. Imádok hazajönni, de hosszú távon itt élni már egészen más dolog, arra nem látok esélyt.

Függetlenedve a politikától és minden ilyesmitől: mi van meg ott, ami itt nincs?

Amikor azt mondom, sok a lehetőség, azt nemcsak a karrierre értem, hanem a szórakozásra is: a bulizás mellett a múzeumba járás is ilyen. Ott szinte mindegyik ingyen van, az tök átlagos szombat reggel nekem, hogy elmegyek a Tate-be, és nézegetem a festményeket a falon. A Londoni Természettudományi Múzeum is érdekes, ott a dinoszauruszokról tanultam kicsit. Ezek mind izgalmas programok, London pedig diákközpontú, ott van a barátaim nagy része, ott alakítottam ki magamnak egy kis életet.

* * *

A 24.hu-nál kiemelt figyelemmel követjük az influenszer-szegmenst, május elején például az influenszervilág lehetséges jövőjéről írtunk, ami itt olvasható el.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

„Influenszer lettem és ezzel törlöm a seggemet, most kaptam ingyen a postán”

Rosszul alakult ki itthon az influenszerpiac, de vajon mi rá a megoldás? Ennek jártunk utána.