Arra ébredt egy pincérnő, hogy az egész arca lebénult a karácsonnyal járó stressz miatt

A 34 éves amerikai nőnél a karácsonyi stressz hatására alakult ki a ritka betegség.
Korábban a témában:

Öt héten keresztül élt teljesen lebénult arccal egy 34 éves amerikai pincérnő, aki ez idő alatt nem tudott normálisan enni és inni, valamint pislogni sem – írta a Media Drum World. A New Yorkban élő Shayna Aldrich januárban vette észre a baj első jelét, de teljesen figyelmen kívül hagyta.

Az anyuka elmondta, férjével és lányával éppen pizzát készítettek, és amikor megevett egy olajbogyót, furcsa fémes ízt érzett. Bár ezt sem a férje, sem pedig 8 éves lánya nem érezte, Aldrich nem foglalkozott vele. Aztán másnap reggel arra ébredt, hogy az álla egy kicsit zsibbadt, és estére már az ajkán is érezte a zsibbadást. A következő reggelre pedig már az egész arca lebénult.

Nagyon megrémültem, elsőre azt hittem, hogy stroke.

A nő ekkor azonnal kórházba ment, ahol először is megállapították, hogy nem stroke-ja van, majd közölték vele a diagnózist: arcidegbénulás, egészen pontosan Bell-féle parézis. Ami csak ritka esetekben bénítja le az egész arcot.

Hogy pontosan mi okozta, azt az orvosok nem tudták megmondani, de feltehetően egy novemberben elkapott vírus állhat a háttérben. Aldrich elmondta, hogy két héten át volt „hihetetlenül beteg”, és ebből a karácsonyi ünnepi hajtás miatt nem gyógyult ki teljesen, és az okozhatta januárban arcának lebénulását.

Az orvosok szteroid tablettákat adtak neki, ami hatékonyan csökkenti az ideg duzzadását, és közölték vele, hogy mást nem lehet tenni, csak várni, hogy a bénulás elmúljon. Ami lehet két hét, két hónap, de akár két év is.

Aldrich végül öt héten keresztül élt teljesen lebénult arccal, ami idő alatt saját jellemzése szerint úgy nézett ki, mint Quasimodo. Ez idő alatt bal szemét nem tudta becsukni, így pislogni sem tudott, és egy idő után szeme teljesen kiszáradt. Emiatt folyamatosan műkönnyre volt szüksége.

Nem tudtam köpni, amikor fogat mostam, és az evés gondot okozott. A leves, spagetti és nagyobb szendvicsek teljesen kiestek, csak apró darabra vágott dolgokat tudtam enni.

Emellett beszélni is alig tudott, csakúgy, mint nevetni és mosolyogni. A fordulópont az volt, amikor munka közben nevetett valamin, és kollégái szóltak, hogy az arca újra mozogni kezdett.

Ekkor tudtam, hogy tényleg újra normálisan kezdek kinézni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.