Élet-Stílus

Lebénult, miután „katapultált” az ágyból szex közben

Elvesztette a kártérítési pert az ágyát gyártó céggel szemben az a nő, aki a földre „katapultált” szex közben. A maidenheadi Claire Busby-nak súlyosan megsérült a gerince, mikor a „super-king-size” (nagyon nagy) kétszemélyes ágyáról leesett, mikor szexpozíciót váltott.

Busby szerint az ágya rossz volt,  és ezért egy hétszámjegyű összeget – mármint fontban, forintban legalább 370 millió forintot – akart kicsikarni a Beds Are Uzzz-ként ismert Berkshire Bed Company-től. A bíró viszont elutasította a kártérítési igényt, amit azzal indokolt, hogy az eset szerinte nem a rossz gyártásból következett, hanem egy „tragikus baleset” volt.

Nagyon szerencsétlen és szokatlan helyzetre és mozgásra volt szükség ehhez az ágyon, amiről nem hiszem, hogy bármilyen módon előre látható lett volna

– mondta a bíró, Barry Cotter a Guardian beszámolója szerint.

A bíróságon elmondta Busby, hogy fejjel dőlt az ágy lába felé, amikor az összeszakadt, és ő pedig fejre esett:

Megfordultam, leraktam a kezemet, aztán úgy éreztem, mint aki katapultált az ágy végéből. A fejemet beütöttem a padlóba.

Párja, John Marshall azt mondta, hogy először viccesnek gondolta a helyzetet:

Azt mondta, hogy nem tudja megmozdítani a lábait és a kezeit. Azt hittem viccel és nevettem

– emlékezett vissza a történtekre.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik