Szórakozás

A rendőrség szerint a Szentlélek óvta meg a sofőrt

A német településen nem sikerült beazonosítani a gyorshajtót.

Fura körülmények között úszta meg a büntetést egy német autós. Május 21-én Viersenben (Észak-Rajna-Vesztfália tartomány) egy sofőr 54 kilométer per órás sebességgel közlekedett egy olyan helyen, ahol 30 km/h volt a megengedett.

A traffipax felvételt is készített a gyorshajtásról, így a vezetőre elvileg 105 eurós (34 ezer forint) bírságot kellett volna kiróni – csakhogy nem derült ki a sofőr személyazonossága.

Mutatjuk a fotót:

facebook.com/polizei.nrw.vie

A vierseni rendőrség azzal viccelődik Facebook-oldalán, hogy a Szentlélek avatkozhatott közbe, szimbólumát odaküldve a felvétel elkészültének pillanatában. Azzal, hogy az „őrangyal kitárta szárnyait”, megmentette az ismeretlen elkövetőt (az autó beazonosítása nem elegendő a büntetés kiszabásához). A bejegyzésben azt írják, hogy

Vettük a jelzést, és ezúttal futni hagyjuk a vétkest,

de azért hozzáteszik: remélik, hogy a gyorshajtó is égi jelnek fogja fel a történteket, és a továbbiakban a KRESZ szabályait betartva közlekedik majd.

Azt is írják, hogy bár a galamb is „gyorsan hajtott”, az ő megbírságolásától is eltekintenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik