Szórakozás

Csak a külsőm érdekelte, én nem

Először kaptunk olyan olvasói levelet az Így jártam blog történetében, amiben egy férfi beszél a bántalmazó kapcsolatáról, bántalmazott félként. Olvasónkat a női partnere megalázta férfi lényében, módszeresen, és ezzel kapcsolatban segítünk abban, hogy bárki, aki hasonló cipőben jár, felismerje a jeleit a lelki bántalmazásnak. Ha neked is van történeted, amit szeretnél kiírni magadból, ha a párkapcsolatod zátonyra futott, ha úgy szakítottak veled, hogy máig nem kaptál rá magyarázatot, várjuk a leveled az igyjartam@24.hu email címre.

46 éves, elvált férfi vagyok, a válásom után a társkeresőkkel próbálkoztam, ott találkoztam a második feleségemmel. Már az emailek és chatek közben is éreztem, beleszerettem. Az első nagyobb veszekedésünkkor a fejemhez vágta, hogy bezzeg az exe miben volt jobb mint én, és azt hiszem, innen indultunk el a lejtőn. Rengeteg veszekedésünk volt amiatt, hogy én miben vagyok rossz, általában porig alázott. A kapcsolatunk fokozatosan alakult bántó és bántalmazó viszonnyá. Egzisztenciában magasan felettem állt, talán ennek köszönhető, hogy gyakorlatilag csak és kizárólag a külsőmet dicsérte, engem emberszámba sem vett. A kedvesség mint olyan, hiányzott belőle, pedig mit nem adtam volna némi kedvességért egy-egy nehéz nap után. Odáig jutottunk, hogy két év után különköltöztünk, én erőltettem a találkozásokat, ő ezt nyomásgyakorlásnak tartotta. Számtalanszor az utolsó percben mondta le a randikat, nehezményezte, ha hetente kétszer vele szerettem volna aludni. Sokszor beszélt velem lekicsinylően, szégyelltem magam mindenféle viselkedésemért, már azt sem tudtam, hogyan kellene léteznem. Az önbizalmam eltűnt az évek alatt, és szó szerint összeroppantam a bántó szavaitól.

Az olvasói levelet Károlytól kaptuk, aki ugyan nem kért segítséget, viszont levele tanulságos lehet sokak számára.

Mit és mikor lehet tenni?

Az olvasói levél egy olyan férfi-nő kapcsolatot ír le, amiben a harc a két fél között az irányításért folyt. A férfiak és a nők közötti egyensúly csak akkor jöhet létre a párkapcsolatban, ha mindketten jól érzik magukat a saját nemi szerepükben, ha egyikük sem érzi, hogy a másik elnyomja, elfojtja őt. Olvasónk feltehetően már az ismerkedéskor tapasztalhatta, milyen problémák lehetnek később a kapcsolatban, de arra minden szerelmes hajlamos, hogy ne vegye észre. Azonban az érzelmek csillapodásával a józan ész is bejön a képbe, és ez az a pillanat, amikor lépni kell, ha azt érezzük, megbántanak. A bántalmazó kapcsolatot felismerni nem könnyű, hiszen a legtöbb emberben az él a bántalmazás kifejezés alatt, hogy fizikai vagy szexuális erőszak történik. Azonban a lelki bántalmazás is létezik, és ez is igencsak negatív hatással van a bántalmazott félre. És igen, a nők is lehetnek bántalmazók.

A bántalmazás egyik formája, hogy a bántalmazó fél a megbeszélt találkozást az utolsó pillanatban lemondja, többször is, ezzel azt szeretné elérni, hogy övé legyen a kontroll a találkozásokat illetően. Ez egyértelmű jele a bántalmazásnak. Az is utal erre, ha a viták a másik fél gyengeségeinek felhánytorgatásával zajlanak, és ha a támogató viselkedés hiányzik a kapcsolatból.

Az pedig, hogy az exekkel való összehasonlításokban sosem olvasónk volt a nyertes, hogy pusztán egyértelműen a külsejéért számított bármit is a nőnek, egyértelműen a menekülésre való jeleket adta. Sajnos sokan vannak, akik képtelenek felismerni, mi zajlik körülöttük, és annak ellenére, hogy a szívük mélyén érzik, baj van, hogy az önbecsülésük egyre kisebb, hogy napról napra csak a megalázást kapják, benne ragadnak az érzelmekben. Ennek az is az oka, hogy a bántalmazó szavak és viták után egy békülési szakasz jön, amiben ajándékokat, figyelmet ad a bántalmazó fél, esetleg még bocsánatot is kér a viselkedéséért. Ezzel elhiteti a bántalmazottal, hogy képes a változásra, csakhogy aztán eltelik pár hét, és minden zajlik a régiben. A remény hal meg utoljára, így a bántalmazott fél egy ördögi körben él, ahonnan csak akkor tud kilépni, ha képes szembenézni azzal, hogyan is érzi magát a kapcsolatban.

A jó párkapcsolatban mindkét fél erősségei előtörnek, a támogatás, a kedvesség, a figyelmesség alapvetőek. A szeretet öt nyelve is benne kell, hogy legyen a mindennapokban, még egy szeretői viszony is ezek alapján tud hosszú távon működni. Olvasónk az interneten ismerkedett és nem a személyes találkozáson volt a hangsúly, többek közt ezért is nem lehet elégszer elmondani, hogy az internet adta felület pusztán a plátói szerelmeknek ad teret, a valódi, igazi szerelemhez maximum csak eszköz lehet: sokkal kevesebb levelezés és azonnali találkozás máris eldönthette volna, milyen mély is lehet a szerelem, hogy van-e jövője a kapcsolatnak. Ezek az első beszélgetések eldönthették volna, hogy csak testi a kapcsolat a nő részéről, vagy többet is szeretne.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik