Szórakozás

Keanu Reeves a metrón is átadja a helyét, de nem csak ezért lehet imádni

Keanu Reevesről már hallottunk csomó olyan történetet, amitől a saját rajongói szemében még tovább nőtt a színész renoméja, de még azok is elismerően bólintottak, akik pedig szimplán csak ismerik őt. Nemrég egy repülőn utazott, ami kényszerleszállást hajtott végre, Reeves pedig megőrizte nyugalmát és ő tette helyre a megrémült utasokat. Ez pedig csak egy a sok jótettéből, néhány másikat megismerve pedig végképp azt fogjuk gondolni, nélküle nagy bajban lenne Hollywood megítélése.

Persze egy extra jó fej sztár még nem oldozza fel semmi alól az amerikai álomgyárat, de tény, hogy Reeves olyasvalaki, aki a maga módján oldszkúl, és a sztárokkal távolságtartó, közömbös emberekre is valamilyen hatással lehet. Egy elismerő bólintás a képernyő előtt mondjuk, pont ilyen. A most következő sztorik után nem tudjuk garantálni, hogy nem fogja valaki felkutatni a színészt egy kézfogás erejéig.

Megpróbáltuk összeszedni azokat a „hőstetteket”, legendákat, amik nem mendemondákra, hanem tényekre épülnek — mert bizony elég sok kamu történet terjeng vele kapcsolatban, akár itthon is.Több, mint esélyes, hogy az a fajta szemléletmód, amit képvisel, a számos tragédiából következik, amiket élete során át kellett élnie: a családja kettészakadt, húga évekig küzdött súlyos betegséggel, elveszítette a gyerekét, később az ex-feleségét is.

Már szellemet is látott

Ő mesélte Jimmy Kimmelnek, még gyerekkorában történt az eset, mikor a szobájában ült a dadusával, és egy hófehér öltöny szállt végig a szobán, majd a nőt kezdte nézni. Mindketten lefagytak az esettől, majd később felnőttként is megesett vele hasonló: egy baráti ebéd közben egy ismeretlen alak jelent meg mögötte, de mire hátranézett, eltűnt.

Jól él, de túlzottan nem érdekli

A pénz a legutolsó dolog, amire gondolok. Abból, amennyit összekerestem, vígan ellennék a következő évszázadokban

— mondta egy interjúban a színész, ami tök jól igazolja, mit miért tett a múltban. Az Ördög ügyvédje című film előtt ugyanis beleegyezett, hogy több millió dollárral kevesebb legyen a honoráriuma, csak azért, hogy szerződtetni tudják a filmre a jóval nagyobb gázsit kérő Al Pacinót. A film nagy siker lett, kétségtelen, hogy ehhez nagyon kellett az Oscar-díjas színész is, hát még Reeves, aki bizonyos úton ezt lehetővé tette. Hasonló dolog történt az ezredfordulón, mikor a Cserecsapatot kezdték forgatni: 90%-kal levitték a lóvéját, hogy Gene Hackmannek elegendő pénzt tudjanak fizetni.

Ennek ellenére elég sok kamu sztori terjeng körülötte, mint például, hogy a Mátrix-filmekért szerzett nyereségét a stábtagok között osztotta szét. Ez elég fals, ugyanis Kym Barrett, a filmek díszlettervezője megszólalt a legendáról, köztük arról, hogy az egyik nehéz sorsú díszlettervezőnek 20 ezer dollárt adott volna:

Figyeljetek, ő nagyon rendes srác. A gyerekeimmel is sokszor játszott, de nem, csekkekről szó sincs. Soha nem töltött ki ilyesmit egyikőnknek sem. Ezt biztosan mondhatom.

Jégkorong-játékos akart lenni, ma sérülteket támogat

Elég sanyarú gyerekkora volt, alig 3 évesen végignézte, ahogy apjuk otthagyja a családját, mivel heroin árusítása miatt menekülnie kellett. Nagyon visszahúzódó tinédzserként élte az iskolás éveit is. Aztán bepróbálkozott a jégkoronggal, ami kiválóan ment neki, a Falnak becézték, mivel kapusként játszott. De jött egy eléggé komoly sérülés, ami miatt vége lett a karrierjének, ez egészen mély nyomot hagyhatott benne, mert ma már olyan sérült hokijátékosokat támogat, akiknek a rehabilitációja komolyabb összegekbe is kerülhet.

A gyerekkórházaknak adott titkos adományai után felrobbant a net

2009-ben beszélt erről először, ennek ellenére csak 2018-ban derítették ki a dolgot úgy komolyabban:

Van egy privát alapítványom, ami úgy 5-6 éve működik, és gyermekkórházaknak, illetve a rákkutatásban segít. Nem igazán akarom a nevemmel reklámozni ezt, az alapítványra hagyom a dolgokat.

Megrendítette ugyanis húga leukémiája, aminek legrosszabb pontjai a Mátrix forgatásának idején voltak. A testvére azóta már tünetmentes.

Lerobbant, madárszaros autókat is letol az útról

Octavia Spencer mesélt arról egy tévés felvétel alatt, hogy mikor még nem volt befutott hollywoodi színésznő, épp legelső castingjára ment Los Angelesbe. Azonban nem élt túl jó körülmények között akkoriban, csak egy roncs autója volt, amit még a madarak is összevissza potyogtattak a háza előtt. Mivel lemosni már nem volt ideje, így indult el a meghallgatásra. Útközben aztán lerobbant a legforgalmasabb útszakaszon:

Ez senkit nem érdekelt, mert undorítóan nézett ki az autóm. Addig, míg Keanu meg nem érkezett a motorjával. Sisakban és szemüvegben volt, nekem fel sem tűnt, kiről van szó, míg meg nem állt. Aztán odasétált: »Kell egy kis segítség?«. Be akart ültetni a volán mögé, hogy amíg megtolja az autót, én kormányozzam le az útról. De csak arra tudtam gondolni, hogy a sok madárszart tapogatja majd, én meg amúgy is úgy néztem ki, mint egy hülye: szakadt póló volt rajtam, mindenfajta fehérnemű nélkül. Azóta az összes filmjére beülök a premier napján, mert hálás vagyok neki ezért. Soha nem emlékeztettem szemtől szemben erre, mert szégyelltem

— mondta Spencer.

Bon Jovi- és Bowie-koncertet is megalapozott

Fiatalabb korában tényleg a Dogstar nevű rockbandában zenélt, hátsó vokalista és a basszusgitáros volt. 1995-ben került az együttesbe, pár hónapra rá már David Bowie előzenekaraként léptek fel a Hollywood Palladiumban, de Bon Jovi ausztráliai fellépése előtt is játszottak. 2002-ben feloszlott a zenekar.

Munka közben – Fotó: George De Sota/Liaison

Gyerekként Alice Cooperrel volt “pankrátor meccse”

Reeves anyja divattervező volt, számos híresség jött hozzájuk a kertvárosba látogatóba. Az egyik ilyen Alice Cooper, világhírű rockzenész volt, aki aztán nyomott egy pankrátor meccset a mini Reevesszel.

Nem viselkedik celebként

Az Isten lánya című krimi forgatása végén tartottak egy záróbulit a stáb tagjai, ahová persze a színészt is meghívták. Csakhogy a szórakozóhely bejáratánál nem ismerték fel, hogy Keanu Reeves szeretne besétálni, így nem engedték be. A hely egyik felbérelt limuzinsofőrje végignézte az esetet, ő hitelesítette a történetet:

Nem akartam elhinni, hogy 20 percig ácsorgott, amíg a barátai nem jöttek meg. Nem hinném, hogy azt mondta volna, »Én vagyok Keanu, engedjetek már be!«, pedig még az eső is szakadt. Nagyon hétköznapi volt, csak állt ott és várt. Azt gondoltam, »Ez igen, ez egy igazi rock ‘n’ roll figura!«

mesélte a férfi, később a szórakozóhely tulaja azt nyilatkozta, Reeves nem tett panaszt az ügyben, még csak fel sem hozta az esetet, mikor találkoztak. Elmondása szerint akkor is rém nyugodt volt.

Fotó: Christopher Jue/Getty Images

Pánikoló utasok, zenét hallgató Reeves

Arról mi is írtunk, hogy a repülő, amin az 54 éves színész utazott, kényszerleszállást hajtott végre hiba miatt, amitől a gépen utazók totálisan bepánikoltak. Őket Reeves kapta össze a leszállás után, és precízen elmesélte, mit kell most tenniük. Majd kisbuszba ült velük, hogy úgy folytassák útjukat. Az autóban Bakersfield városáról osztott meg infókat a színész, sőt helyi, menő zenéket is elkezdett lejátszani a mobilján.

Csoda, hogy ettől mindenki teljesen lenyugodott?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brian Rea (@freebrianrea) által megosztott bejegyzés, Márc 26., 2019, időpont: 11:21 (PDT időzóna szerint)

+ van ez a metrós felvétel róla

Reeves hétköznapjairól is van némi infó: épp a metrón utazott, amikor egy nőnek átadta a helyét. Ennyi, igazából csak a videót tudjuk a dologhoz fűzni:

+ és persze ez, miszerint Winona Ryderrel 27 éve házasok, Reeves pedig nem is tud róla

Ez sem vicc, olvassátok csak el:

via GIPHY

Kiemelt kép: Dave J Hogan/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik