Szórakozás

Szabó Győző: Egy nap négyszer-ötször meghalhatnék az úton, annyi figyelmetlen autós van

Szabó Győző nemrég arról mesélt, budapesti motorozgatásai nem éppen zökkenőmentesek. A színész elmondta, az elmúlt időszakban két balesete is volt Budapesten, egyszer tovább is hajtott az elkövető:

Az autósok egyszerűen képtelenek a motorosokra figyelni, minden szabályt megszegnek, áthajtanak a piroson, leszorítanak minket az útról, és sávváltáskor sem indexelnek. A legutóbbi balesetem is ennek köszönhető. Körülbelül két héttel ezelőtt egy barom nem használta az irányjelzőjét, amikor átjött az én sávomba, és nekem csapódott. Én felborultam a motorral, az egész jobb oldalamat lehúztam, a térdem, a bokám és a könyököm is vérzett

— mondta Szabó, akinek nem volt valami szerencsés hete, mert pár nappal később megint az aszfalton végezte:

Pár nappal később pedig egy másik autós húzott be elém, és szorított le az útról. A padkának ütköztem, és elestem a motorral, bár őt nem érdekelte túlságosan, mert szó nélkül továbbhajtott. Túlzás nélkül, egy nap négyszer-ötször meghalhatnék az úton, mert annyi figyelmetlen autós van

— mesélte a színész a Borsnak, aki úgy fogalmazott, kb. 6 balesete volt eddig, amiből csak az egyiket érzi saját hibájának.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik