Szórakozás

26 nappal fia születése után ikreknek adott életet egy bangladesi nő

A helyi orvosok még soha nem találkoztak ilyen esettel.

Alig egy hónappal azután, hogy egy koraszülött fiúnak adott életet, ikerpárt szült egy húszéves nő Bangladesben – írta a helyi sajtó, és az AFP francia hírügynökség. A ritka eset azért történhetett meg, mert a nőnek két méhe van.

Az ország nyugati részén, az indiai határhoz közel található Shyamlagachhi faluban élő Arifa Sultana február 25-én szülte meg kisfiát a Khulna Orvosi Főiskola kórházában – írta bdnews24 című bangladesi hírportál. A nőt március 22-én szállították be a Jessore-ban található Ad-Din kórházba, miután rosszul érezte magát.

Ott derült ki, hogy van egy második méhe is, miután a kórház vezető szülészorvosa ultrahangvizsgálatot végzett rajta – írta a lap.

Nem tudta, hogy még mindig ikerpárral volt terhes. A magzatvize 26 nappal azután folyt el, hogy megszülte első gyermekét, és hozzánk sietett

mondta az orvos az AFP-nek

Sheila Podder császármetszéssel segítette világra az ikerpárt előző hét pénteken. Mindketten egészségesek, és a szülés komplikációmentes volt – közölte Podder. A nőt kedden engedték haza gyermekeivel.

Podder a bdnewsnak elmondta, életében most látott először ilyen esetet, és még csak nem is hallott ilyenről. Ugyanezt mondta az AFP-nek a terület tisztifőorvosa, Dilip Roy:

Több mint 30 éve tartó karrierem alatt még soha nem láttam ilyen esetet.

Roy egyben értetlenül állt azelőtt, hogy a Khulna kórház orvosai miért nem fedezték fel, hogy a nőnek két méhe van, és nem vették észre a második terhességet.

A szegénységben élő nő az AFP-nek elmondta, bár nagyon örül az ikreknek, nem tudja, a váratlanul érkezett három gyereket hogyan tudják majd felnevelni. Elmondása szerint férje mindössze hatezer bangladesi takát, azaz nagyjából húszezer forintot keres egy hónapban.

Férje, Sumon Biswas közölte, mindent megtesz, hogy gyerekei boldogan nőjenek  fel, a ikerpár születését pedig „Allah csodájának” nevezte.

Rekord: majdnem két hét eltéréssel szülte meg ikreit egy brit nő
A 32 éves nő négy héttel korábban tudta meg, hogy terhes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik