Szórakozás

Másnaposan és 8 centis idegen testtel a gyomrában ébredt a kínai férfi

Szórakoztatni akarta a barátait.

Mindnyájan csináltunk már csacsiságot – vagy őrült nagy baromságot – részegen (már aki volt egyáltalán ilyen állapotban), de le mernénk fogadni, hogy egy Li nevű kínai férfi produkciója e tekintetben meggyőző fölénnyel veri a mezőnyt.

A 23 éves férfi barátaival iszogatott, és egyszer csak úgy döntött, hogy a többiek szórakoztatása kedvéért lenyel egy öngyújtót. A mutatvány sikerült, a 8 centis tárgy eltűnt a nyelőcsövében. Li egy darabig egész jól érezte magát, de aztán gyomorfájás kezdte gyötörni.

Március 10-én reggel az apja elvitte a helyi kórházba, ahol azt mondták, túl kockázatos lenne egy műtét, ezért Lit a Senjangi 5-ös számú kórházba szállították.

Ott azt mondták, hogy mivel 30 órája a szervezetében van a tárgy, a gyomorsav már elkezdte lebontani annak külső rétegét, és óriási nagy baj lenne, ha az öngyújtóból a folyadék elkezdene szivárogni: akár robbanást is okozhatna.

Így a lehető leggyorsabb megoldással, egy párperces endoszkópos beavatkozással percek alatt eltávolították az idegen testet.

Li állapota azóta stabil.

 

via Daily mail; kiemelt kép: Shenyang Number Five Hospital 

15 darab tűt operáltak ki egy férfi péniszéből
Egy éve kezdte el felhelyezni a varrótűket a húgycsövébe, és volt, ami már rozsdásodni kezdett.
Itt a lista: mi szorult idén a végbelekbe
Hivatalos összesítés a testnyílásokban rekedt tárgyakról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik