Szórakozás

102 éves a világ legöregebb óvodása

Kissé meglepődött az Izraelben élő, 102 éves Yosef Eshed, amikor hivatalos levelet kapott, amelyben felszólították rég elhunyt szüleit, hogy írassák be a kisfiukat az óvodába. A veterán, aki már az 1936-1938-ig tartó arab felkelés idején is harcolt Palesztinában azt mondja, túlélt már egy-két dolgot mióta utoljára óvodában volt, de ha az állam ragaszkodik hozzá, újra beiratkozik – írja a Ynet News.

Eshed Lengyelországban született, majd onnan 1936-ban vándorolt ki az akkori Palesztinába, ahol a britek oldalán harcolt, majd részt vett a Hanita kibuc megalapításában.

Az évek teltek, Eshed, megnősült és három gyermeke született, akik közül ketten korán meghaltak rákban. A férfi jelenleg a lányával és három unokájával a Jeruzsálemtől nyugatra fekvő, Motza nevű közösségben él. A korához képest egészen jól tartja magát. Egészséges, a tudata tiszta és egy bot segítségével önállóan mozog.

Időközben kiderült, hogy Eshed, illetve a szülei azért kapták az óvodai beíratásra felszólító levelet, mert hibázott a regionális önkormányzat számítógépe. Az nyilvántartóprogram levette a férfi korából az első számjegyet, a rendszerben így az szerepelt, hogy 02 éves. Az önkormányzatnál rájöttek, hogy még 19 esetben történt hasonló eset a régióban élő, száz évesnél idősebb emberek esetében. Elnézést kértek a hibáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik