Szórakozás

Egy parkban szoptató brit anyuka lespriccelte a mellével a nőt, aki el akarta onnan küldeni

A panaszkodó nőnek nem tetszett, hogy nyilvánosan szoptatja gyermekét. Sokan azonban inkább a szoptató anyuka mellett álltak ki.

Tízezrek imádnak egy anyukát, aki nem mindennapi módon fejezte ki nemtetszését, amikor egy nő felszólította, ne szoptassa gyermekét nyilvánosan, egy parkban.

A szoptató anyuka ugyanis fogta, és a mellével lespriccelte a panaszkodó nőt – írta a Daily Mail.A történetet a panaszkodó nő osztotta meg a Facebookon. Az eset az angliai Dartford városában történt, egy parkban. A nő kijelentette, hogy az anyukának szégyellnie kellene magát tette miatt.

Megszoptatta a vádlott csecsemőjét “Kína legszebbb rendőrnője”
Miközben az anyuka a tárgyaláson volt, kislánya megéhezett. A teremőr segített neki. Az erről készült képeket milliók imádják.

Szerinte ugyanis nem volt illendő, hogy egy olyan helyen szoptatott, ahol azt az ő gyereke, valamint férje is látja, akinek nagyon könnyedén el lehet terelni a figyelmét. A Mail cikke szerint a bejegyzés nem azt a célt érte el, amire a nő számított. A kommentelők nem mellette, hanem az anyuka mellett álltak ki.

Neked kéne szégyellned magad, lehet, hogy a reakciója a butaságodra nem volt megfelelő, de minden joga meg van arra, hogy ott szoptassa a gyerekét, ha annyira zavart, miért nem te mentél el

– olvasható egy tipikus válaszban.

A Mail az esettel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a brit törvények védik a nyilvános helyen szoptató anyukákat, akiket nem lehet megkérni arra, hogy távozzanak, és máshol etessék meg csecsemőjüket.

Rendőrt akart hívni a szoptató anyára egy biztonsági őr
Szerinte közszeméremsértést követett el a fiatal anyuka.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock / NataliaDeriabina

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik