Szórakozás

Galambos Lajos végrendelkezett milliárdos vagyonáról

A Bors azt írja, Galambos Lajos 58. születésnapja miatt úgy érezte, itt az idő foglalkozni azzal, mi lesz akkor, ha meghal, ezért elkezdte vagyonát nem csak fejben szétosztani, de ügyvédi letétbe is helyezte végrendeletét. A lap szerint csak mocsai bitoka több mint 2,5 milliárd forintot ér.

Az örökség szétosztása na­gyon összetett és komplikált dolog, főleg úgy, hogy több minden a tulajdonomban, résztulajdonomban áll. Születésnapom alkalmával engem is megérintett az elmúlás gondolata, úgyhogy már a végrendeletemet is megírtam, ami az ügyvédemnél van letétbe helyezve. A pénzügyi kultúrám részéhez nemcsak a jövedelem felhalmozása, hanem annak megőrzése is hozzátartozik, így hát a javaimat szeretném azokra az emberekre hagyni, akiknél tudom, hogy jó kezekben lesz. Egy jó barátomnak például az egyik ingatlanomat szánom, no­ha ezt még ő sem tudja. A feleségemre és a három gyerekemre is gondoltam természetesen, a fejemben már meg is van, hogy kire mit hagyok, azonban ezt még velük is meg kell beszélnem. Er­ről ma szeretném megkérdezni őket, s az, rábólintanak-e a végrendeletemre vagy sem, még számomra is meglepetés

– nyilatkozta a lapnak Galambos, aki leginkább Lagzi Lajcsi néven ismert az országban, mulatós zenészként futott be, az utóbbi években viszont amiatt cikkeztek róla, mert áram-, víz- és gázlopási ügybe keveredett.

Kifizették Galambos Lajos százmilliós gáz- és áramszámláját
Három szolgáltatótól vitt igazolást a bírósági tárgyalásra a zenész.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik