Varga Viktor énekes az RTL Klub Reggeli című műsorában vendégeskedett, ahol a szokásosnál is bizarabb öltözékben jelent meg: teljesen fekete szemgolyókkal érkezett meg, ruhájára pedig áramköröket aggatott, ezt pedig két okból tette:
- a Terminator című filmet akarta megidézni,
- Andy Vajna előtt szeretett volna tisztelegni.
Persze Lakatos Márk és Szabó Zsófi (a műsor két házigazdája) azonnal miértekre voltak kíváncsiak, az énekes pedig így magyarázta roppant ijesztő megjelenését:
Azért csinálom ezt, mert lehet. Egy olyan világban vagyunk végre, amiről szerintem mindenki álmodott. Itt végre minden lehetséges, bármi, amit kitalálsz, azzá tudsz válni, azt megteheted. Mindenre van lehetőség
— fogalmazott Varga, aki szerint a lovaknak is ilyen szemük van, ezt a fajta szemet pedig kedvesnek tartja, hiába rettegnek tőle az emberek.
Kiemelt kép: RTL Klub