Szórakozás

Harrison Ford egyre érzelgősebb, de zseni humorát még mindig kajáljuk

Nem könnyű olyan színészlegendát mondani Hollywoodból, aki generációkon átívelő karriert és ismertséget mondhat magának mind a mai napig, és három franchise-ban is maradandó lábnyomot hagyott az utókornak.Harrison Ford azon túl, hogy kivételes alakja az amerikai filmiparnak, roppant nyers, ám annál szórakoztatóbb humoráról is jól ismert. Ehhez persze kétségtelenül kellettek az olyan szerepei, mint Han Soloé vagy a régészprofesszor Indiana Jones-é, melyekkel Ford humorát központi elemmé tették filmjeiben. A legutóbbi Golden Globe-gálán Ford a díjátadó szerepkörben mutatkozott meg, el is sütött egy jó poént, azonban jóval több vicceskedésre számítottak tőle például az interjúk során. Ehelyett a 76 éves színész a feleségéről kezdett ódákat zengeni, és emiatt a Golden Globe-gálát méltatta, mert 18 éve itt találkozott szerelmével, Calista Flockharttal. Sőt, még legendás fülbevalóját is otthon hagyta, 80 felé közeledve talán már megunta az ékszer viselését.

Mindezektől függetlenül, Ford humora rendkívül sajátos, de nem mindenkinek való. Összeszedtünk egy délutáni adagra való röhögés-elősegítőt a színész legszórakoztatóbb médiapillanatairól, de az érzelgősségére is hozunk példát.

1. Fordot kulisszatitkokról kérdezik Conan O’Brien late-night showjában az Ébredő erő című Star Wars-film kapcsán

A műsorvezető felvezeti kérdését a Star Wars-film és Ford szerepe kapcsán, amire a színész egy nagy ásítással reagál — nyilván a közönség azonnal veszi a lapot. O’Brien kicsit hergeli is az ott helyet foglalókat, mondván muszáj valamit megtudniuk az Ébredő erő sztorijáról, ad is 1000 dolcsit Fordnak, ha bármilyen apróságot elárul a munkáról.

A színész öltönyzsebébe rejti a lóvét, majd belekezd a mesébe:

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban… elfelejtettem a többit.

Itt kitör a röhögés, végül Ford spoilerezik egy hatalmasat:

Úgy hallottam, akarnak csinálni még egyet

— mondja a színész, O’Brien persze visszaköveteli az 1000 dollárt a nulla infóért, mire Ford kiröhögi, hogy amúgy is egy csomó pénzt kellett volna fizetnie azért, hogy egyáltalán idejött.

2. Megint a Csillagok háborúját trollkodja, és szétver egy Han Solo-figurát

Mindez Jimmy Fallon late-night showjában történt meg 2015-ben, a YouTube-ra feltöltött videót pedig több mint 7 milliószor látták azóta. A megjelenésnek apropója is volt (nyilván az akkor mozikba kerülő Ébredő erő mellett): Fordra a forgatáson rázuhant a Millenium Falcon ajtaja, emiatt pedig jó ideig állt a forgatás a színész sérülése miatt. Ford épp belekortyol az asztalon lévő vízbe, mikor Fallon a film rendezőjéről, J.J. Abrams-ről kezd beszélni. Erre Ford majdnem félrenyeli a vizet, Fallon pedig meg akarja neki mutatni, milyen is egy rendes majdnem félrenyelés, erre Ford egy székkel arrébb ül:

Én egy Oscar-díjra jelölt színész vagyok, adj egy kis tiszteletet! Amúgy nem nyertem. Pont ezért jöttem ide, hogy kibeszéljem magamból. Így kell nem nyerni

— szórakoztatta Ford a közönséget. Fallon előkap egy Han Solo műanyag figurát, hogy Ford illusztrálhassa, miként sérült meg a forgatáson. Erre a színész darabokra szaggatja a figurát, Fallon pedig csak azzal tudja lenyugtatni:

Meg kellett volna nyerned azt a díjat!

A legjobb jelenet pedig csak ezután jött, sőt, talán a legjobb Harrison Ford-vicc valaha: Fallon elmondja, hogy amikor Han Solóra ránéz, nyugodt lesz tőle, jókedvű, ezért kíváncsi, vajon Harrison Fordnak mennyire volt érzelmes pillanat újra felöltözni a legendás űrpilóta ruhájába, majdnem 40 év után. Ford válaszán meg sem lepődtünk:

Nem volt az, csak megfizették.

3. Harrison Fordot arra kérik, szignózzon egy kézzel összerakott Star Wars-relikviát, ő pedig ripityára töri „véletlenül”

Conen O’Brien late-night showjának Star Wars-rajongó producere megkéri Fordot, hogy legyen szíves aláírni az ő saját, LEGO-ból összerakott Millenium Falconját, ami közel 5000 dollárba került, 16 órába telt összerakni, és tényleg a világot jelentené számára, ha Han Solo megformálója aláírná neki. Ford láthatóan megilletődött, zavarba is jön a szituációtól (itt azért már lehet sejteni, hogy vagy készül valamire, vagy pedig meg van játszva a dolog — inkább utóbbi, de attól még sírva röhögős a jelenet), de persze szívesen aláírja:

A producer Ford kezébe adja a kivételes Falcon-modellt, a színész pedig úgy tesz, mintha kicsúszna a kezéből, és a feje fölött áthajítja jó nagy erővel. A LEGO totál széttörik, de Ford ettől még aláírna egy darabot:

Jézusom, még megvan azért a tollad?

— kérdi Ford, és felkap egy letört darabot a földről, itt O’Brien már képtelen visszafojtani a röhögését.

Így még értékesebb lesz!

Ford pedig eldobja az aláírt darabot, és a producerhez hajítja a tollat.

4. Ford egy interjúban azzal szórakozott, hogy nem emlékszik Ryan Gosling nevére és hülyét csinált egy nézőből

Az eset Graham Norton late-night showjában történt, ahol a két színész vendégeskedett közös filmjük, a Szárnyas fejvadász 2049 kapcsán. A 76 éves színész épp arról beszélt, hogy mennyire tetszett neki a forgatókönyv:

Mikor először olvastam Ryan… Ryan? (ránéz Goslingra) Szóval Ryan karakteréről olvastam, és nagyon jó volt az egész, bla bla bla. Azt beszéltük, hogy ezt oda kell adnunk Ryan… (odafordul Goslinghoz a név megerősítése miatt) Ryan Goslingnak!

Te most azt mondtad, hogy Ryan Rosling?

— kérdezett rá a film másik főszereplője.

Azt, hogy Gosling. Bryan Gosling. Ryan Gosling. Azaz, remek lett volna Ryan Goslingnak (megint odafordul).

Szintén Graham Norton showjában, de jóval korábban híres jeleneteket alkottak újra a Csillagok háborújából, például azt, ahol Leia hercegnő mondja Solónak, hogy szereti, mire a pilóta annyit válaszol: tudom. Ugyanez megtörtént Nortonnál is, a nézőtérről egy nő szerelmet vall Fordnak John Williams zenéje alatt, a jelenetet teljesen újrajátsszák. Volt még egy nézőtéri alany, egy belga nő, aki csak ezért utazott el a műsorba, hogy láthassa Fordot.

Felcsendül a zene, a nő azt mondja, „szeretlek”, mire Ford azt válaszolja, „köszönöm” — ezzel teljesen megölve a pillanatot.

5. Harrison Ford rohadtul unja az Indiana Jones zenéjét

Ezzel kapcsolatban egy díjátadón viccelődött, ahol a világhírű zeneszerzőt, John Williamset tüntették ki életműdíjjal. Fordnak kellett beszélnie egy zenei betétről Williams kapcsán, ami az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóiban csendült fel, kvázi egy érzelmesebb dallamként. Ford az Indiana Jones zenéjére lép fel a színpadra, majd megszólal:

Ez a rohadt zene követ mindenhová. Állandóan, mikor fellépek a színpadra, mikor lemegyek a színpadról. Még a vastagbél-tükrözésem alatt is ez a szörnyűség ment.

Amellett, hogy Williamset is beleértve mindenki feküdt a röhögéstől, Ford teljesen azért nem feledkezett el az esemény fontosságáról. Egy nagyon is érzelmes beszéddel köszönte meg, hogy olyan filmekben játszhatott, amelyekhez ennyire fantasztikus zenéket szerzett a férfi. Kicsit meglepő is volt, mert Ford bizony nem szokott ennyire nyíltan beszélni ilyesfajta dolgokról.

John zenéje bevonja a nézőket az érzelmekbe, arra bátorítja őket, hogy ők is merjék megmutatni érzéseiket. Ezt jelenti a szórakoztatás igazi művészetté való emelése. John, egy géniusz vagy! Gratulálok neked!

Bizonyosan azért mondta, mert karrierjét köszönheti a Csillagok háborújának és az Indiana Jones-filmeknek, melyek világhírnevéhez Williams zenéje és persze személye is kellett.

6. Saját filmjének címe Ó, bazdmeg! lenne

Ellen DeGeneres showműsorában járt, ahol jótékonysági célból gyorskérdéseket kellett megválaszolnia, értelemszerűen minél rövidebb idő alatt. Minden válasz 1000 dollár adományt jelentett a Ford által kiválasztott szervezet számára. Ha 10 kérdésre válaszol, 10.000 dollárt adományoz. DeGeneres ilyeneket kérdezett:

– Melyik a kedvenc káromkodásod? – Bazdmeg.

– Ha csinálnál egy filmet az életedről, mi lenne a címe? – Ó, bazdmeg!

Egy 20 évvel ezelőtti fotójára kellett egyetlen szóval reagálni, Ford szerint a „cuki” a legmegfelelőbb erre. Arra a kérdésre pedig, hogy mivel zavarja legszívesebben a gyerekeit, Ford azt válaszolta: azzal, hogy hazamegy.

7. Szerepben is szeret vicceskedni, főleg közönség előtt

Jimmy Kimmel late-night showjában tűnt fel még a Cowboyok és űrlények című mozifilmje apropóján, a beszélgetés előtt pedig láthattak a nézők egy bejátszást Fordról, ahogy a sminkszobában épp készül. Ford repülőkkel kapcsolatos ügyeit intézi, mikor besétál az ajtón Chewbacca, Han Solo legendás partnere a Csillagok háborújából. Láthatóan a jelenetet arra húzták fel, hogy Han és Chewie között egy komoly ellentét húzódik meg:

Mi a büdös francot keresel itt, te szemétláda?

— intézi Ford első kérdését a Star Wars-karakterhez.

Azt hiszed, csak úgy besétálhatsz ide egy bocsánattal, azok után, amit tettél? Végeztem azzal a Star Wars fossal, és veled is. Mi van, nem hallottad? A Cowboyok és űrlényekben játszom. Már Daniel Craig-nek vagyok a wookie-stricije, nem neked! Menj a picsába! Kifelé!

Chewbacca kiront az öltözőből, Ford pedig utána üvölt:

A feleségem volt! Még mindig hajcsomót köhög fel!

— utal ezzel a színész egy feltételezett megcsalásra. A teljesen elborult jelenetben Ford nagyon elemében van, az előkészületekben aktívan ki is vette a részét. A dolognak még folytatása is van, amit az Ébredő erő premierjére tartogatták: ott kibékülnek Chewbaccával.

8. Nem a favicceket, hanem a borzasztó vicceket szereti mesélni

Néhányat már elsütött különböző late-night show-k keretein belül. Itt például David Letterman műsorában szórta a poénokat. A műsor azóta megszűnt, de nem Ford viccei miatt:

Egy férfi dolgozik az élelmiszerboltban, mikor egy vevő odajön hozzá egy fej káposztával.

– Bocsánat, félbevágná ezt nekem?

– Ne haragudjon, de nem tudom félbevágni, csak egyben áruljuk.

– De nekem akkor is a fele kell, értse meg, magamra főzök, menjen és kérdezze meg az üzletvezetőt!

A fickó bemegy a bolt hátsó részébe, át a lengőajtón, és mondja a menedzsernek:

– Itt van valami barom, aki egy fél fej káposztát akar elvinni.

Majd hallja, hogy a lengőajtó megint csapódik, és kihallatszik a beszélgetés a vevőnek, gyorsan korrigál is:

– De itt egy nagyon kedves úr, aki elvinné a másik felét!

Ford szerint ezek nagyon viccesek, rendre előkap valami hasonlót, ha elmegy egy talkshowba meghívott vendégként. A lentebbi videó csúcsa, mikor a zenekar azt hiszi, megvolt a vicc csattanója — szinte a közönség sem nevet — és rázendítenek valami zenére. Majd Ford dühösen felpattan, hogy még egyáltalán nincs vége. Kicsit csinálja a showt, majd folytatja egy újabb viccel:

Ugyanez az üzletvezető el akarja küldeni az alkalmazottat továbbképzésre Kanadába. Az alkalmazott dühösen értetlenkedik:

– De főnök, Kanadában csak kurvák vannak és hoki játékosok!

– A feleségem Kanadából származik!

— mondja a menedzser, mire az alkalmazott:

– És melyik hokicsapatban játszik?

9. Akad olyan is, amikor partnerre talál a hülyeségben

Alább megint Ryan Goslinggal szórakozik a Szárnyas fejvadász 2049 kapcsán. Fordot és Goslingot meghívták egy interjúra, a riporter pedig a 76 éves színészhez szegezi a kérdést: mi volt az első reakciója, mikor felhívták, hogy folytatni kéne a Szárnyas fejvadászt? Mire Ford:

Mutasd a lóvét!

Gosling már korábban kiöntött egy kis whiskey-t egy pohárba, hogy bírja Ford humorát. A beszélgetés ezen pontján Ford is elveszi a poharat, hogy igyon egy kicsit. A szétröhögött beszélgetés végén Harrison Ford mesél néhány szót a filmről:

Egy sötét és disztópikus atmoszféra uralja a filmet, de valahol mégis az emberi lélek győzelmét látjuk.

A riporter megkérdezi Ryan Goslingot, mit tud hozzáfűzni, mire ő, reagálva ezzel Ford nagyon mélyenszántó gondolataira:

Van itt valahol egy mikrofon, amit eldobhatok?

10. Ki más reagálna így egy bűvésztrükkre?

David Blaine bűvészt látja vendégül Ford a saját lakásában, majd egy kártyatrükkel át is verik a színészt. Ford előbb kiválaszt egy kártyát, amire jó erősen gondolnia kell, míg a bűvész kitalálja, melyikről van szó. Ford utána nem találja saját lapját a pakliban sem, végül egy egész narancsban bukkan rá, melybe a kártya bele van hajtogatva. Ford reakciója:

Takarodj a picsába a házamból!


A 2019-es Golden Globe-gálán arról kérdezték, 2002-ből milyen élményei maradtak meg, tekintve, hogy akkor életműdíjat kapott. Ford jellegzetes fülbevalója nélkül jelent meg az eseményen, és egészen érzelgősre vette a figurát, felesége, Calista Flockharttal való találkozását emlegette:

Akkor találkoztam a feleségemmel először. 18 éve. Akkor kaptam meg az életműdíjat. El sem hiszem, hogy Jeff Bridges előtt. De leginkább azért vagyok hálás, hogy találkoztam akkor este a feleségemmel.

Azt se felejtsük, hogy a Solo: Egy Star Wars-történet főszereplőjét, Alden Ehrenreichet is megszívatta már. Előbb megjelent a fiatal színész interjúja közben, majd gyorsan szólt neki, hogy kifelé a székéből. Ezután persze érzelgősködött egy sort, hogy Ehrenreich mennyire jó színész, milyen jól játszotta Han Solo karakterét.

Ford tehát nem kizárólag attól az egyik legnagyobb sztárja Hollywoodnak, mert zseniálisan töltötte meg élettel a legnagyobb karaktereket, de nagyon egyedi humorával — amely főként az embertelen mennyiségű szarkazmusra és az iróniára épül — hosszú évtizedek óta örvendezteti meg a világ filmrajongóit.A színész jelenleg az Indiana Jones ötödik epizódját forgatja, ami vélhetően lezáró darabja is lesz a régészprofesszor történetének.

Ford, mint díjátadó a 2019-es Golden Globe-gálán. Fotó: Paul Drinkwater/NBCUniversal via Getty Images

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik