Szórakozás

Ez a 190 kilós nő elárulta, csak vékony férfiakkal randizik, mert velük jobb a szex

A hozzá hasonló méretekkel rendelkező partnerrel „túl bonyolult” lenne a dolog.

A 28 éves, amerikai Nikki Baker egészen kicsi kora óta kövér volt. Ez eleinte egyáltalán nem zavarta, a játszótéren neki beszólogató fiúkat magabiztosan szerelte le azzal, hogy közölte velük, lehet, hogy kövér, de simán meg tudja verni őket.

Ez kamaszkorában azonban megváltozott. Az idegenektől kapott csúnya nézések, és a rokonoktól kapott, viccesnek szánt, de bántó beszólások miatt utálni kezdte a testét.

19 évesen azonban végre elfogadta a tényt, hogy ilyen a teste, és kész. Ebben nagy segítségére volt, hogy modellként alkalmazták, és a fotózáson életében először mások előtt is meztelenre vetkőzött.

Nikki Baker. Fotó: mediadrumworld.com / Nikki Baker

 

Ez jelentősen megnövelte magabiztosságát, és ez a szexuális életére is nagy hatással volt.

A legtöbb férfi a magabiztosságom miatt kezdett el vonzódni hozzám

mondta el Baker. Aki elárulta, egyáltalán nem olyan testalkaltú férfiakat választ, mint amilyen ő. Sőt, pont az ellenkezőjét.

A 190 kilogrammos nő elmondta, csak vékony férfiakkal randizik, mert a nagyméretű férfiakkal túlságosan bonyolult lenne a szex, és velük nem próbálhatna ki olyan sok dolgot, mint egy vékony férfival.

A nő hozzátette, hogy „vékony férfiakkal általában igencsak csodás a szex”, és imádja azt is, ahogy az emberek csodálkozva néznek rájuk, amikor vékony párjával kézen fogva végig megy az utcán.

Mostani barátja, Brandon Nolan megerősítette, hogy a magabiztossága volt az, ami Bakerhez vonzotta. Elmondása szerint imádja a nő puha testét, amit csodálatos megérinteni, és úgy jellemezte a szexet Bakerrel, hogy „robbanásszerű”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik