Szórakozás

Amanda Bynes visszatért a drogos őrületből

Amanda Bynes közel négy éve tűnt el a hírekből, most azonban ő szerepel a Paper magazin címlapján, méghozzá látványosan egészségesen és jó formában, ami ahhoz képest meglepő, hogy milyen állapotban volt legutóbbi nyilvános képein. A színésznő a kétezres évek elején több sikeres tinivígjátékban szerepelt, majd váratlanul bejelentette, hogy visszavonul, többször is rehabra került és meglepő kijelentéseket tett például arról, hogy megölné szüleit. Négy év után viszont végre elmondta, hogy mi volt az oka összeomlásának, és miként sikerült újra sínre tennie életét.

Ha valaki most találkozik először Amanda Bynes nevével, és az első fotó, amit lát róla, az alábbi címlap, akkor az valószínűleg egyáltalán nem érti, miért hatalmas hír ez az egész. Azt meg pláne nem fogja elhinni, hogy Bynes pár éve még olyanokat nyilatkozott szó szerint önkívületi állapotában, hogy megölné a szüleit, illetve nyilvános posztban könyörgött erőszakért a kanadai rappernek, Drake-nek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paper Magazine (@papermagazine) által megosztott bejegyzés, Nov 26., 2018, időpont: 1:36 (PST időzóna szerint)

Amanda Bynes gyerekként a Nickelodeon csatornáján, majd a kétezres évek elején B-kategóriás, ám mégis viszonylag sikeres tinifilmekben szerepelt, mint például a Miről álmodik a lány? vagy a Micsoda srác ez a lány. Utóbbi filmje után kezdődtek nála a gondok, ahogy most a Paper magazinnak adott interjújában elmondta:

Amikor kijött a film és megnéztem, több hónapig tartó mély depresszióba estem, mert nem tetszett, ahogy a filmben kinéztem fiúként. Erről soha senkinek nem beszéltem.

Bynes elmondása szerint önbizalomhiányos lett, zavarta, hogy miként néz ki a róla készült felvételeken. Hogy ezt fel tudja dolgozni, illetve hogy vékony maradjon, drogozni kezdett. Pár évvel később, 2010-ben jelent meg Emma Stone főszereplésével a Könnyű nőcske, amiben szintén szerepet kapott. A film megjelenése után nem sokkal Bynes a Twitterén jelentette be, hogy visszavonul, most pedig azt is elmondta, hogy a poszt megírásakor is be volt drogozva:

Megnéztem a filmet és úgy éreztem, soha többé nem szabad kamera elé állnom, ezért bejelentettem a visszavonulásom Twitteren, ami elég nagy hülyeség volt. Valójában egy hivatalos közleményt kellett volna kiadnom, de én Twitteren csináltam. Igazán sikkes. De be voltam tépve és úgy éreztem »Tudjátok mit? Elegem van.«, ezért megtettem. De most már belátom, hogy hülye voltam. Fiatal és hülye.

2012-ben Amanda Bynes-t ittas vezetés miatt tartóztatták le 2012-ben
Fotó: eyevine/Northfoto

Bynes összeomlását az akkori pletykák szerint skizofrénia és bipoláris depresszió okozta, de a színésznő szerint valójában szó sem volt erről:

Egyáltalán nem mókás, amikor idegenek diagnosztizálni próbálnak. Nagyon zavart ez az egész. Főleg mert ha letagadod, és elmondod a igazi okot, nem hisznek neked. A viselkedésemet valójában az okozta, hogy be voltam drogozva, és akármikor, amikor józan voltam, mindig visszatértem a normál állapotomba.

Amanda Bynes 2013 és 2015 körül gyakorlatilag csak és kizárólag azzal került be a hírekbe, hogy parókák mögé bújt és kifejezetten ijesztően nézett ki, illetve furcsa és sokszor durva kijelentéseket tett. 2013 márciusában Twitterén például Drake-nek üzent, szó szerint azt kérte tőle egy nyilvános posztban, hogy

gyilkolja meg a vagináját.

Fotó: Youtube/Rex Features/ZUMAPRESS.com

Még ebben az évben szülei gyámsága alá került az akkor 27 éves Bynes, aki a pszichiátrián is eltöltött egy kevés időt, miután félig leborotválta a fejét, tüzet gyújtott egy idegen kocsifeljáróján, illetve leamortizálta egy hotel lakosztályát.

Fotó: Twitter/XPOSUREPHOTOS.COM/Northfoto

Egy évvel később a TMZ birtokába jutott hangfelvétel szerint arról beszélt, hogy milyen jó lenne megölni az apját, eltörni az anyja csuklóját és leégetni a családi házukat. Nem sokkal ezt megelőzően a színésznő apját szexuális zaklatással vádolta, majd ezt a vádat visszavonta és azt írta, csak összezavarodott, mert az apja csipet ültetett a fejébe. Ugyanebben az évben több boltban is rajtakapták lopás közben, egyszer egy pólót, egy másik alkalommal egy kalapot próbált meg fizetés nélkül kivinni.

Aztán eltűnt. Amanda Bynes-ról az emúlt négy évben gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni, egészen a most megjelent címlapig, amin a színésznő végre újra egészséges embernek néz ki.

2014-ben egyébként megpróbálkozott a tanulással is, jelentkezett a Los Angeles-i divatiskolába, a FIDM-re, ahonnan rövid időn belül kirúgták. Viszont úgy néz ki, a divatiskola nem csak egy drogos álom része volt, mert Bynes már négy éve józan és újra a FIDM-re jár, ahol tanára szerint remekül teljesít, annyira, hogy januárban kézhez is kapja diplomáját.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paper Magazine (@papermagazine) által megosztott bejegyzés, Nov 26., 2018, időpont: 2:09 (PST időzóna szerint)

A Papernek adott interjúban arról is beszélt, hogy bár mostanában inkább tanulmányaival foglalkozott, hosszútávú tervei közt szerepel, hogy visszatérne a színészi pályához is, de csak abban az esetben, ha valami olyan szereppel találnák meg, ami tényleg érdekli is.

Nem félek a jövőtől. Már túl vagyok a legrosszabbon, mindenen keresztül mentem és túléltem, innen már csak felfelé vezet az út.

Kiemelt kép: Tyrone/X17online.com/Northfoto / Instagram/Paper magazine

Ajánlott videó

Olvasói sztorik