Szórakozás

Tekashi69 megúszhatja az életfogytiglanit, ha ez igaz

Mi is megírtuk, hogy Tekashi69 – valódi nevén Daniel Hernandez – egy utcai lövöldözést követően előzetes letartóztatásba került, majd úgy tűnt, hogy életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat, ugyanis a rapperről kiderült, évekig a New York-i Nine Trey nevű banda tagja volt. Tekashi az évek alatt több erőszakos bűncselekmény résztvevője volt – 2014-ben két másik férfival együtt létesített szexuális kapcsolatot egy 13 éves lánnyal, amiről felvételt készített és közzétett az interneten, ám emiatt végül nem ítélték el.

A TMZ most azt írja, még az is lehet, hogy ismét megússza a nagyobb büntetést a rapper. A lap úgy tudja, Tekashi69-t átszállították egy olyan intézménybe, ahol olyanokkal foglalkoznak, akik együttműködnek a hatóságokkal. Tekashi69 védőügyvédje nem volt hajlandó elárulni, hogy a rapper alkut fog-e kötni azért cserébe, hogy enyhítsék büntetését. Mindössze annyit mondott a TMZ-nek, hogy biztonsági okokból szállították át védencét egy másik helyre, Tekashi69 ugyanis több fenyegetést is kapott.

A rapper lemeze a napokban jelent volna meg, ám kiadója úgy döntött, mégsem adja ki az albumot, sőt, még az is kérdéses, hogy megjelenik-e valaha.

Kiemelt kép: Kevin Mazur/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik