Elég fura az a helyzet, amiben Anna Faris és Chris Pratt élnek. A pár nyolc év házasság után, 2017 augusztusában jelentették be, hogy válnak. Azóta mindketten új párt találtak és néhány hete már hivatalosan is pontot tettek a házasságuk végére, de ez nem jelenti azt, hogy megszakadt volna a kapcsolatuk.
A két színész számára továbbra is közös fiuk van az első helyen, ezért szokatlan megállapodást kötöttek, hogy az öt éves Jack semmiben se szenvedjen hiányt. A szerződésbe például belefoglalták, hogy nem költözhetnek egymástól 8 km-nél messzebbre a következő öt évben. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor három hónappal korábban értesíteniük kell a másikat.
A felügyelet is közös, ezért nem fizetnek gyerektartást, helyette nyitottak egy külön bankszámlát Jacknek, ahová mindketten utalnak. A gyerekkel kapcsolatos kérdésekben pedig továbbra is közösen döntenek.
(ETonline)
Kiemelt kép: Matt Winkelmeyer/Getty Images