Szórakozás

Rubint Réka hat órán keresztül, beinjekciózva, ordítva sírt

A kedd este induló A legbátrabb páros című műsor nem csak Tóth Andi legnagyobb félelmét hozta felszínre. Rubint Réka is önkívületi állapotba került az egyik feladat után.

Tóth Andi pánikrohamot kapott A legbátrabb páros forgatásán
Már az első napon a legnagyobb félelmével kellett szembenéznie.

Volt olyan, hogy a Réka hat órán keresztül, beinjekciózva, ordítva sírt

– mesélte a Mokkában Schobert Norbi, amit aztán felesége bővebben is kifejtett.

A legérdekesebb dolog az egész műsorban az volt, hogy azt gondoltam, én már túl vagyok a régmúlt dolgain, de nem. Ezek a játékok, amikben részt vettünk, előhoztak a tudatalattiból olyan félelmeket, amik sokkos állapotba kerítették az embereket. Köztük engem is. Úgy omlottam össze, hogy elsötétült előttem minden és elájultam. Utána beszélgettünk a Norbival arról, hogy mi történhetett. Rájöttünk, hogy az a feladat azokat az emlékeket idézte elő, amikor neki szívműtéte volt és úgy éreztem, hogy kihúzzák a lábam alól a talajt és itt maradok a három gyerekkel egyedül. Én azt hittem, hogy ezen már túl vagyok, de úgy tűnik, hogy nem.


Kiemelt kép: TV2/Mokka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik