Szórakozás

Átverés volt Kabát Péterék esküvője

Kabát Péter és párja, Róka Adrienne a napokban több esküvői fotót is megosztottak közösségi oldalaikon. Habár a celebeket gyakran kérik fel hasonló fotózásra, ez esetben senkiben sem merült fel a gyanú, hogy erről lenne szó. A volt focista és párja ugyanis nem csak menyasszonyi ruhában és öltönyben pózoltak, de még a menülapot is megmutatták.

Nagyon úgy néz ki, hogy Kabát Péter megházasodott
A Nyerő Páros első szériájából is ismert focista, Kabát Péter a jelek szerint elvette feleségül barátnőjét, Róka Adrienne-t, legalábbis mindkettejük

A nagy nap híre már csak azért is volt hihető, mert Kabáték tavasszal már arról nyilatkoztak, hogy az idén összeházasodnak. A sok gratuláció ellenére, most mégis kiderült, hogy átverésről van szó.

Egy magazin kért fel minket egy fotózásra, mi pedig szívesen mondtunk igent. Amikor megérkeztünk a helyszínre, annyira valóságos volt minden, hogy egy pillanatig én is azt hittem, hogy Peti így akart meglepni, persze akkor anyukámék is ott lettek volna. Gyönyörű volt minden, mintha egy álomban lettünk volna. Hasonló esküvőt szeretnék majd én is, sok vendéggel. Ha minden a tervek szerint megy, akkor jövő nyáron ez is megtörténik majd, augusztusra tervezzük a nagy napot

– mondta a Blikknek Róka Adrienne.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kabát Péter (@kabatpeti22) által megosztott bejegyzés, Okt 7., 2018, időpont: 7:18 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@adrienneroka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik